Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1952-02-01 / 2. szám

LÁNCKAPOCS 47 A Péterfy S.-utcai Rendelőintézet II. sz. fogászati osztályának közleménye Lánckapocs* Irta : Lepsics Pál. A részleges protézisek elhorgonyzása általában kapcsokkal történik, melyekkel a protézist a maradék fogazathoz rögzítjük. Az egyszerű kapcsok a protézist mereven rögzítik a megmaradt foghoz, ez a »rögzítés« azonban azt jelenti, hogy a maradék foga­zatot, illetve annak kapocstartó tagját túlzottan megterheljük, mert a protézisre eső rágónyomás egyrésze áttevődik a kapcson keresztül a támfogra. Ez a túlzott megter­helés a támfogat s protézis süllyedésével egyidejűleg meglazítja, helyéről kidönti és így annak időelőtti elvesztéséhez vezet. A rúgósszárú kapcsok ezeket a hibákat már bizonyos mértékig csökkentik, de a műfogsor süllyedésével a kapocskarok helyzete kedvezőtlenné válik, továbbá állandó ortodonciás hatást fejtenek ki. Ha alul csak egy molaris fog maradt meg a szájban, rendszerint fel sem használtuk a stabilizáláshoz, hanem kikerültük, mivel az egyoldali merev elhorgonyzás elhúzza az alapjáról a műfog­sort ; ha az ellenkező oldalra pelottát készítünk, akkor a merev elhorgonyzás nem engedi a protézist hátulról előre csúsztatni, mely elfordításra szükség van ahhoz, hogy a pel ott a és a fogsor a helyére kerülhessen. A fent említett hibákat különböző szerzők úgy kívánták kiküszöbölni, hogy csuk­lós Ízületet iktattak a protézis és a kapocs közé, mely mint erőtörő működik és így a protézisre eső rágónyomást nem engedi a támfogra hatni. Ilyen pl. a Beat Müller-féle szerkezet (Resilienzgelenk). mely azért nem tudott elterjedni, mert csak drága, külön­leges platinaarany ötvözetből állítható elő, továbbá óramű precizitású volta miatt könnyen romlik. Sokkal egyszerűbb és könnyebben elkészíthető Xenia Nikolawa sza­badon mozgó kapcsa, mely ennek dacára sem terjedt el nálunk. Elgondolását módosítva és továbbfejlesztve, alkalmasnak tartjuk, hogy széles tömegeket ellátó intézetekben is alkalmazzuk. Ez a kapocs egyesíti az erőtörők funkcionális jótulajdonságait az anyag olcsóságával és könnyű elkészíthetőségével. A Péterfy Sándor-utcai rend. intézetben másfél éve »Lánckapocs« elnevezéssel használjuk és azóta már több intézetben alkalmaz­zák sikerrel. A »Lánckapocs« rozsdamentes fehérfémből készül és bármely fogtechnikai labora­tóriumban elkészíthető. Szabad mozgást enged a műfogsornak minden irányban, bizonyos optimális korlátok között. A protézis süllyedését nem akadályozza, a mara­dékfogazatot kíméli azáltal, hogy nem »rögzíti« hozzá a protézist, hanem a rágás és beszéd közben csak helyén tartja. Hagy előnye még, hogy a kapocs esetleges rongáló­dás vagy törés esetén a műfogsorhoz pótolható anélkül, hogy azt vulkanizálni, vagy poh­­merizálni kellene. Az ilyen elgondolás alapján készült kapcsok alkalmazásakor elenged­hetetlen követelmény, hogy a lemez határait maximálisan — az anatómiai viszonyok­nak megfelelően — állapítsuk meg, ahogy azt Lőrinczy—Földvári kidolgozták, továbbá a polírozott felszíneket helyesen képezzük ki (1. Kemény--rendszer). Azt mondhatnánk, hogy az ilyen protézisnek kapcsok nélkül is a helyén kellene maradni, de alkalmas kapoccsal a stabilitás fokozható, míg rosszul szerkesztett kapocs feltétlen stabilizá­ciós zavart okoz. A kapcsoknak nem szabad a műfogsort a támfoghoz rögzíteni, hanem oly laza össze­köttetést kell a nyálkahártya-csontalapzaton nyugvó protézis és a maradékfogazat között létrehozni, hogy annak süllyedését ne akadályozza, de a billenés ellen védje, tehát helybentartsa. A nyálkahártyán nyugvó protézis helyzete talán legjobban a lehor­gonyzóit hajóhoz hasonlítható, melynek helybentartása nem történhetik merev rög­* A budapesti Stomatologiai Klinika tudományos ülésén tartott előadás nyomán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom