Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-06-01 / 6. szám
A FOGSZUVASODÁS ELTERJEDÉSE A DUNÁNTÚLON 175 Tovább bonyolítja a hibaforrást a két százalékszámnak összeadása. Viszont haladás Bruazt közleményében, hogy a korcsoportokra is gondol, bár nem aknázza ki e lehetőséget. Az általánosan elfogadott embertani korcsoportok (Martin (Щ) helyett önkényesen három részre (gyermek, közepes életkorú, öreg) osztja anyagát. A közepes életkorú anyagban három embertani korcsoportot von össze : a juvenist, adultust és maturust. E csoportok összeolvasztása a korcsoportokra osztás előnyét jóformán megszünteti. Bruszt eredményeinek másokéval való összehasonlíthatóságát zavarja, hogy az embertani irodalomban infans I., II.-vei jelzett korcsoportokat »juvenil«-nek nevezi, amikor e kifejezés a későbbi életkor jelzője, a »maturus« jelzőt pedig a fentemlített »közepes életkorú« csoportra alkalmazza. Brinch és Möller—Christensen (28) (1949) éles kritikáját adták a kiásott koponyákon végzett eddigi carieskutatás kiértékelési módszerének. A hiba szerintük : 1. a kevésszámú lelet százalékos eredményeinek összehasonlítása a nagy számúéval, 2. a postmortalisan elvesztett fogak figyelmen kívül hagyása, 3. az életkor és nem elhanyagolása, 4. az in vivo elvesztett fogak figyelmen kívül hagyása, vagy minden további nélkül cariesesnek számítása. E hibaforrások kiiktatására Brinch és Möller—Christensen a következőket ajánlják : a carieskutató lehetőleg sértetlen (perfekt) anyagon dolgozzék. Ha ez nem lehetséges, akkor bizonyos indexek segítségével jellemezze az anyag minőségét és összetételét úgy, hogy összehasonlító vizsgálat esetén, az értékelhető legyen. Brinch— Möllér indexei a következők : 1. Archaeologiai dentalindex (ADI) azt az arányszámot fejezi ki, amely a vizsgálatkor meglevő áttört fogak és az in vivo állapotban megvolt fogak száma között van. Pl. ha egy juvenis koponyának in vivo 28 foga volt, s az a vizsgálatkor mind megvan, akkor az ADI 100.000, viszont ha csak 22 foga van, akkor az ADI 78.562. A fentemlített sértetlen (perfekt) anyag minden egyes koponyáján az ADI 100.000. 2. Comparativ dentalindex (CDI) az arányszáma a vizsgálatkor meglevő fogak száma és az optimális fogszám, a 32 között. 3. Pathologiás dentalindex (PDI) az arányszám az in vivo elvesztett és az optimális fogszámnak. 4. Korindex : az egyes korcsoportok átlagkora. Ezekután ismertetjük saját kiértékelési módszerünket. Vizsgálati eredményeink kiértékelésekor igyekeztünk az ismertetett módszereket úgy módosítani, illetőleg azokat eklektikusán felhasználva, olyan kiértékelési módszert teremteni, hogy az említett hibaforrásokat ki tudjuk kapcsolni. A múzeumokban őrzött csontmaradványok fogazatának postmortalis károsodása kényszerít arra, hogy két kóros elváltozást — a szuvasodást és a gyökeret — ne koponyánként (eariesfrequentia), hanem a meglevő, vizsgálható fogak számához arányosítva értékeljük (cariesintensitas). A harmadik vizsgálható kóros elváltozás az életben bekövetkezett fogelvesztés. Ennek megállapítását a postmortalis károsodás (állcsontrész letöredezése, a mandibula elkallódása) csak kismértékben zavarja. Az életben bekövetkezett fogelvesztés számának értékelésére más módszert kell keresnünk. Helytelennek tartjuk az eddigi vizsgálóknak azt a módszerét, hogy az életben elvesztett fogak számát arányosították a vizsgálatkor meglevő fogak, legtöbbször a postmortalis károsodás miatt a véletlentől függő számával. E hiba még sokszorozódik, ha a szuvas fogak és az életben elvesztett fogak számát összeadják, és ezt százalékolják a vizsgált fogak számából. Kiértékelési módszerünk szerint az észlelt szuvas (carieses) fogak (C) és gyökerek (radix) (R) számát a vizsgált fogak számával, az életben elvesztett (extrahált ?) fogak (E) számát az ideális esetben jelen lehetett fogak számával arányosítjuk. Az ideális fogszám kiszámításakor az infans I. életkorcsoport fogszámát 20-nak, az infans II. csoportbeliekét 24-nek, a juvenisekét 28-nak, az adultus, maturus és senilis csoportbeliekét pedgi 32-nek vettük. A három százalékszám (C+B+E) összeadása egy valóban jellemző számot ad a vizsgált anyag kóros elváltozásait illetően. A továbbiakban ezt a számot CBE indexnek nevezzük. A Brinch és Möller—Christensen-féle jelzők közül anyagunk jellemzésére az archaeologiai dentalindexet (ADI) és a korindexet is felhasználtuk. Minél magasabb az ADI, annál megbízhatóbb az anyag, s annál inkább alkalmas az élőkkel való összehasonlításra. Természetesen legmegbízhatóbb a 100%-os volna. A tapasztalás szerint azonban a múzeumokban a haladottabb korúak fogai —- sokszor a fogágy sorvadása miatt — a gyűjtemény költöztetése, átrendezése, tanulmányozása folyamán elkallódnak, s így legtöbbnyire csak olyan 100%-os anyag marad vissza, amelyik főleg fiatal egyénektől származik, ezeknek fogai sok évszázad után is általában biztosabban ülnek az alveolusban. Ha a gyűjtemények jelenlegi anyagát úgy selectáljuk, hogy csak a 100%-os ADI- indexfít vizsgáljuk meg (a mi anyagunkban 1755 fogazat között csak 142 volt 100%-os ADI-indexű), akkor nagyobbrészt fiatal anyagot kapnánk, s így hamis képet nyernénk. Arra kell tehát törekedni, hogy a kiásáskor az idősebb korúak fogazata is sértetlenül kerüljön a gyűjteményekbe. Az ilyen 100%-os kiásott anyag alkalmas egyúttal nemcsak a cariesintensitas, hanem a eariesfrequentia meghatározására és összehasonlítására is.
