Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-12-01 / 12. szám
FOG- ÉS SZÁJBETEGEK MŰTÉTI ELŐKÉSZÍTÉSE 36ö szóródó csírák mind allergénként, mind szétesési termékeik révén toxinként hathatnak, tehát az előbbiekben vázolt hármas gócfertőzési lehetőség nem különíthető el egymástól teljesen. A szóródást csökkenteni tudjuk a trauma csökkentésével. Hogy milyen trauma kedvez a szóródásnak, nem teljesen áttekintett probléma. Elliot pl. azon az állásponton van, hogy a fogat ide-oda luxálás nélkül, minél kevesebb mozgatással kell mintegy kirántani, t. i. bakteriémiát tudott a vérben kimutatni, tasakos fogak egyszeri ide-oda luxálása után. Hogy a fog ide-oda mozgatása a periapikális gyulladásos primérgócban a nyomási viszonyokat alterálja, kézenfekvő. Véleményünk szerint a gyökér sebészi feltárása ebből a szempontból kisebb alterációt jelent. A három tényező közül, amely a dentális gócból szóródva másodlagos megbetegedést idézhet elő, a bakteriális szóródás az, amelyet aránylag a legkönnyebb kordában tartani. Ezt a célt szolgálta a sulfonamidokkal végzett prémedikáció, melynek lehetőségeit a penicillin lényegesen megjavította. L. R. Cahn a kombinált sulfadiazine-penicillin előkészítést ajánlja. Tizenkét órával az extrakció előtt kezd sulfadiazinet (nagy adagokban) adni, majd közvetlenül a húzás előtt i. m. ad 100.000 E penicillint. A sulfadiazine adagolását a foghúzás után néhány napig folytatja, penicillinből 48 órán keresztül ad 4 óránként 100.000—100.000 E-t. Cahn egyébként az apikális elváltozást felmutató fogaknál veszedelmesebbnek tartja a pyorrhoeás, tasakos fogakat. Meggyőződésem szerint ennél lényegesen kisebb penicillin-mennyiséggel is kielégítő eredmény érhető el. A döntő, hogy a penicillin vérkoncentrációja köbcentiméterenként 0,156 E legyen. Lényeges megtakarítás érhető el a Melczer és Franki ajánlotta oldószer használatával. Sulfamid-penicillin prémedikációval a gócokból való bakteriális szóródást ártalmatlanná tudjuk tenni. Ennek különösen azért van nagy jelentősége, mert a legsúlyosabb fokalinfektumok bakteriális eredetűek. Itt elsősorban az endocarditis lenta és az endocarditis septica (ulcerosa) kórképére gondolok. A benignus, verrucosus endocarditisből szuperinfekció útján könnyen lehet szeptikus, ulcerózus folyamat. Ez érvényes a már gyógyult endocariditisekre nézve is. Ha tehát sikerül kikapcsolnunk a bakteriális szóródást, a benignus endocarditis malignussá fajulását elkerülhetjük. Ezért helyeselhető Cahn álláspontja, aki szívbetegnél extrakciót csakis sulfadiazine-penicillin előkészítés után tart megengedhetőnek. Az allergén- és toxinszóródásnál a kórokozó faktort nem ismerjük pontosan. Mind az allergén, mind a toxin lehet a véráramba jutott baktériumok szétesése következtében felszabaduló bomlástermék, allergén lehet maga a baktérium is. Ezért allergiásnak és toxikusnak tartott gócbetegségek esetén is j availtnak látszik a sulfamid-, esetleg sulfamid-penicillin előkészítés. Csökkenthető a szóródás a kapilláris permeabilitás csökkentése révén is. Erre a célra az amidazophen, calcium és C-vitamin állnak rendelkezésünkre, valamint mikrotransfusiók. Kisebb jelentőséget tulajdonítunk a desensibilizáló kezelésnek; fajlagos desensibilizálás az extrakció előtt aligha lehetséges. A nemfajlagos desensibilizáló kezelést illetően — Gál Lászlóval együtt végzett vizsgálatok alapján — az a meggyőződésünk alakult ki, hogy sok esetben desensibilizálás helyett a másodlagos megbetegedés aktiválását váltjuk ki. így pl. azt láttuk, hogy iritisnél a szem állapota nem javul, a beteg szubjektív panaszai fokozódnak, ha a góckiirtás előtt kezdik meg a lázkezelést. Reumás megbetegedéseknél mint szuverén gyógyszer előkezelésként is salicylat alkalmazandó. A másodlagos megbetegedésnek a góckiirtás során történő aktiválása egyes idültebb gócos betegségeknél majdnem kívánatos lehet mind a beteg, mind az orvos szempontjából, mert a csak a posteriori kimutatható összefüggést gyorsan valószínűsíti. Súlyosabban esik a latba esetleges tüdőtbc. folyamatok aktiválása góckiirtás által
