Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-06-01 / 6. szám
A STOMATOLOGIAI KUTATÁS IRÁNYVONALAI 179 A szegedi Fog- és Szájbeteg Klinika közleménye. A Stomatologien kutatás irányvonalai* Irta : Hattyasy Dezső dr. egyet. ny. r. tanár. Tanszékfoglaló beszéd kiválóan alkalmas arra, hogy a professzor elmondhassa mindazt, ami a szívén fekszik. Elmondhassa azt, amit helytelennek tapasztalt a múltban, hangulatot teremtsen új környezete felé, beszámoljon azokról a hiányokról, hibákról, amelyeket környezetében tapasztal és fogadkozzon a jövő felé. E lehetőségekkel én csak kismértékben fogok élni, főképpen azért, mert nem tartom célravezetőnek. Tanszékfoglaló beszédemben inkább a fog- és szájbetegségek helyezéséről a medicinában, jelenleg áttekinthető célkitűzéseiről és azok gyakorlati megvalósításának lehetőségeiről óhajtok beszélni. A stomatológia helye a medicinában napjainkig nagy változáson ment keresztül. Helyezése sokszor vitákra adott alkalmat. E jelenségnek okát abban látom, hogy a tárgykör tartalma megváltozott. Nem is olyan régen a tulajdonképpeni »fogorvoslás« köre a szuvas fogak megtömésére, a fogeltávolítás egyszerű módjára, a »foghúzás«-ra és a hiányos fogak pótlására —- hidak, protézisek készítésére —• szorítkozott. E műveleteket végző szakemberek jórészt nem is voltak orvosok és működésüket a technikai szemlélet uralta. Kiképzésük —- főleg a nyugati rendszerekre gondolok — fogászati vagy dentista iskolákban történt és itt a biológiai, élettani és orvosi gondolkodás tanítása és elsajátítása csak töredékes módon volt lehetséges. Kétségtelen, hogy a gyakorló fogorvos ma is fenti műveleteket végzi túlnyomó részben és éppen ezért még az orvos-fogorvosok gondolkodásában is az idő folyamán bizonyos technikai irányú eltolódás jelentkezik, ami egyértelmű a medicinától való eltávolodással. Ezt a jelenséget tovább vizsgálva, rájövünk azonban arra is, hogy az a bizonyos diminuálás, amiben a gyakorló fogorvosok orvosi részről olykor részesültek, abból ered, hogy a fogorvosok elfelejtették a közös nyelvezetnek és gondolkodási körnek egy részét, amit az orvosok észrevették. Nem vették azonban észre az orvosok azt, hogy a fogorvos az elfelejtett orvosi szakműveltség helyét sokrétű és aprólékos technikai jellegű tudással töltötte fel; olyasmivel, amivel az orvos sohasem foglalkozott, nem is ért hozzá, tehát méltányolni sem tudja. Az élet és kutatás haladásával jelentkeztek viszont azok a tények és meglátások, amelyek a vázolt »fogorvoslás« szűk határain túl egyre nagyobb mértékben olyan problémákat vetettek felszínre a fog- és szájbetegségek területén, amelyeknek értékelésére és kimunkálására a technikai szemléletű »fogorvos« már alkalmatlannak mutatkozott; viszont a kutató orvos megfelelő szakismeretekkel nem rendelkezett és nem is nagyon érdekelték a fogászat körébe eső témák. Hogy e témákból csak néhányat említsek : itt van a fogszú, a parodontózis, a szájbetegségek, a fogak gyökérkezelése és a dentalis gócfertőzés, a fogászati rendellenességek rendezése, az állcsontok különleges sebészete és így tovább. Ezek mind par excellence orvosi témák és problémák, involválják viszont a már említett szűkebb körű fogászathoz való hozzáértést is. Ez a szükségszerűség teremtette meg a stomatológus-szakorvost és ezt éppen nálunk látta meg Árkövy József elsőnek, már több, mint 50 éve. A volt osztrákmagyar monarchia területén el is fogadta az akkori államhatalom azt az elvet, hogy a fogorvoslás orvosi specializmus, azaz annak művelésére csak orvos alkalmas és jogosult. * Részletek tanszékfoglaló beszédéből, elmondotta 19ö0. május 13-án.
