Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
14 LÁSZLÓ JENŐ DR. Az alsó bölcseségfog nehéz előtörésével kapcsolatos gyulladások ellátásáról (Reflexiók dr. Láng Pálnak a F. Sz. 1950. évi 10. számában megjelent cikkéhez.) Irta : László Jenő dr. Az alsó bölcseségfog körüli gyulladások ellátására, mint a paradentális folyamatoknál általában, két lehetőség áll rendelkezésünkre. Az első a tasak széles feltárása a gyulladásos termékek levezetésére, majd a folyamat megnyugvása után a recidiva elkerülése céljából a fog eltávolítása. A második a fog azonnali eltávolítása, tekintet nélkül a folyamat akut voltára. Az első eljárás előnye az, hogy sokkal kíméletesebb, mert kisebb beavatkozással, illetve beavatkozásokkal éri el a kívánt célt. Hátránya, hogy esetleg többször kell a betegnek kezelésre járni, mert az extractiót megelőzi néhány kezelés. Viszont ez a vélt időveszteség figyelmen kívül hagyható, amennyiben egy maximalis kímélettel véghezvitt extractio kevesebb utókezelést kíván meg, mint egy erőszakos, sietve végrehajtott beavatkozás, amelyet még súlyosbít a szájzár erőszakos legyőzése is. A második, radikálisabb eljárás előnye az, hogy a beteg egy ülésben átesik a teljes beavatkozáson minden előkészítő művelet nélkül. Hátránya, hogy legtöbbször sokkal komolyabb beavatkozást jelent a beteg részére, minthogy szájzár esetén (ami gyakran van jelen) nem egyszer bódítást kell alkalmaznunk. A bódítás önmagában is veszélyesebb beavatkozás a befecskendezéses érzéstelenítésnél, másrészt a különben is gyakran nehéz bölcseségfog-extractio még nehezebbé és komplikáltabbá válik, minthogy hiányzanak a nyugodt dolgozás feltételei és hiányzik a beteg aktív segítsége. Emellett egy fraktura esetén, ami éppen a gyors munka miatt elég gyakori, nem is lehet befejezni az extractiót, miért is még egy beavatkozás válik szükségessé s ez esetben lényegileg ugyanott vagyunk, de rosszabb situatióban, mint az előző eljárásnál. Ha mérleget csinálunk a két beavatkozás előnyeiről és hátrányairól, akkor azt kell mondanunk, hogy azon elvnek, miszerint mindig a legkisebb beavatkozással és a legkisebb veszélyforrással igyekezzünk elérni a kívánt célt, inkább az első eljárás felel meg. Kisebb beavatkozás és kíméletesebb eljárás, mert ha sikerül az akut gyulladásos elváltozásokat visszafejlesztenünk, ami a legtöbb esetben sikerül, úgy az extractio gyakran jelenlevő nehézségeit nem fokozzuk azáltal, hogy az esetleges bódítás miatt sietnünk kell, kiesik a beteg aktív segítsége, a szájzárat erőszakkal kell legyőznünk, továbbá fertőzött közegben operálunk. A gyulladásos elváltozások visszafejlesztését enyhe, kezdeti esetekben elérhetjük a tasak kifecskendésével és csík bevezetésével, ha pedig a tasak nyílása szűk, úgy a tasak incisiójával. Ez utóbbi érzéstelenítése céljából az incisio vonalát nyugodtan infiltrálhatjuk néhány csepp lege artis adott anaesthetikummal. Azon ritka esetekben, hol a fenti eljárásokkal nem érjük el hamarosan a tünetek enyhülését, mert a fog fekvése olyan, hogy a tasak tökéletes feltárását akadályozza a fog jelenléte, ott természetesen egyidejűleg el kell végeznünk az extractiót is. Amennyiben teljes vagy nagymértékű szájzár áll fenn és azt a masseter érzéstelenítésével sem sikerül oly mértékben megoldani, hogy a szájban való manipuláció lehetővé váljon, úgy rákényszerülünk az altatásos érzéstelenítésre. Ellenkező esetben függetlenül a szövetek lobosságától, vezetéses érzéstelenítést alkalmazunk, amely végezhető extraoralisan, a bőrön keresztül is. Viszont el lehet végezni az azonnali extractiót olyankor, ha a folyamat egész kezdetleges, a tünetek enyhék és a röntgenkép alapján az extractio szükséges és könnyűnek
