Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-04-01 / 4. szám
98 SIMON BÉLA DR. A f aciális íny idegellátása az alveoláris idegek rr. gingivales perforantes részéről történik, kivéve az alsó 6-nak és közvetlen környékének faciális ínyét, mely az esetek 50%-ában a n. buccinatoriusból kapja az érző idegeket (az alsó állcsont vezetéses érzéstelenítésénél ezt figyelembe kell vermi). Az íny érzőideghálózata bőséges, a hideg, meleg, tapintás és fájdalomingereket kitűnően differenciálja és igen pontosan lokalizálja. Egészséges egyének ínyén az ingerküszöb általában alacsony, csak alig valamivel magasabb, mint a bőré, azonban az íny különböző részleteinek érzékenysége a fájdalomingerekkel szemben igen jelentős fokozati eltérést mutat. Jelen vizsgálatunk tárgya éppen ezen fokozati eltérések megállapítása. Az ínyen hegyes vagy éles tárggyal ejtett szúrás, metszés okozta fájdalom mindig éles jellegű. Felületes zúzódások, horzsolások égető fájdalmat okoznak. A szájnyálkahártyának az ínnyel ellentétben bőséges subnaucosája van, minek következtében a csont felett jól elmozdítható, elemelhető. A submucosa vérerekkel bőségesen el van látva, a mucosa epitheljének stratum corneuma vékony és így sokkal rózsaszínűbb, selymesebb fényű, áttetszőbb és finomabb tapintatú, mint az íny. A nyálkahártya ott, ahol a mimikái izmokat takarja, az áthajlási redőre is ráterjedő haránt, redőzetet alkot, ami különösen akkor kifejezett, ha nyitott száj mellett a pofát elemeljük. Egy-egy nyálkahártyakettőzet a középvonalban úgy az alsó, mint a felső állcsonton a középső metszők közötti papilláig terjed és éles sarlóalakú ívben az ínyt és az áthajlási redőt két részre osztva, az ajkak belső felszínének középvonalához halad. E redőzeteket ajakféknek (frenulum labii sup. s. inf.) hívjuk. Az alsó állcsont nyálkahártyája a nyelv felé is alkot egy ilyen redőt, melyet nyelvféknek nevezünk. A pofanyálkahártyán a száj zugtól hátrafelé a rágási síknak megfelelőeg egy 1—2 mm széles, valamivel halványabb színű kiemelkedő mucosasánc látható, ami Schumacher szerint a pofa alsó és felső külön fejlődő részei összenövésének felel meg. A szájnyálkahártya mucosájának beidegzése bőséges, epikritikus érzése hiánytalan, érzékenysége a fájdalomkeltő ingerekkel szemben kifejezett, de kisebb, mint az ínyé és kisebb, mint a bőré. Különböző részleteinek érzékenysége pedig az ínyhez hasonlóan jelentős fokozati eltérést mutat. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy az íny és a nyálkahártya mucosájának érző idegeit a cerebrospinalis rendszer szolgáltatja. Bizonyítja ezt az is, hogy ha a trigeminus második és harmadik ágát az agyalapon érzéstelenítjük, a száj megfelelő oldali lágyképleteinek hideg-, meleg-, tapintás- és fájdalomérző képessége az érzéstelenség tartama alatt szünetel. Hopff pedig a n. alv. mand. átmetszése után azt tapasztalta, hogy a megfelelő nyálkahártyarészlet éppen úgy, mint a cornea a trigeminus I. ágának átmetszése után könnyen kifekélyesedik, mivel a fájdalom- és tapintásérzés kiesése folytán könnyebben sérülhet. Az íny és a nyálkahártya egyik leggyakoribb beavatkozási területünk, ezért szükségesnek látszik megállapítani, hogy azok különböző részleteinek érzékenysége hogy viszonylik egymáshoz. Az irodalomban erre vonatkozólag nem annyira részeletbe menő, mint inkább általánosságokban tartott és igen különböző eredményű megállapításokat találtunk. Egyike a legelsőknek, aki a száj nyálkahártya fájdalomérző-képességének vizsgálatával foglalkozott Kiesow volt, majd Türkheim, Marx, Hahn és Hajen, Lüscher stb., azonban eredményeik nem egyeztek. A különböző eredményeket Schriever igyekezett közös nevezőre hozni. Utóbbi szerző vizsgálatai rendszeresebbek és részletesebbek, mint az előzőeké, ö már külön vizsgálja az ajak-, a pofa-, a szájpad- stb. nyálkahártyáit, azonban pl. az ínyre vonatkozólag megelégszik az alsó és a felső állcsonton az íny bukkális felszíneinek a különválasztásával az íny platinális, illetőleg lingvális felszíneitől és így tovább. Krüger meg éppen két síkkal, melyek közül az egyik a rágósíknak, a másik a praemolárisok és molárisok köré képzelt frontális síknak felel meg, a szájüreget négy részre bontja (felső elülső, felső hátsó, alsó elülső és alsó hátsó részre) és ezen részek nyálkahártyájának fájdalomérző képességét hasonlítja össze. Minthogy bennünket — jelen tanulmányunk keretében — az íny és a nyálkahártya érzékenysége főleg abból a szempontból érdekel, hogy az íny és a nyálkahártya külön-
