Fogorvosi szemle, 1950 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1950-03-01 / 3. szám
72 FÖLDVÁRI IMRE dr. E referátumban csak a falusi lakosság hiányzó fogainak pótlási lehetőségével foglalkozom, de a fogpótlást az általános fogászati ellátástól függetleníteni nem lehet. A kérdést tehát elsősorban közegészségügyi, szervezési és csak azután fogászati és végső sorban prothetikai probléma. A rendelkezésre álló adatok alapján falun 1500 orvos működik és ezek közül kb. 600 foglalkozik vagy mint fogszakorvos, vagy mint általános orvos fogászattal. Ezekhez kell' számítani azokat a Vizsgázott fogászokat, akik a közelmúltban lezajlott rendezéssel kapcsolatban falun vagy vidéki városokban laktak vagy telepedtek le. Az említett klinikai tanfolyamokon évente kb. 30—35 orvos részesült egyhónapos kiképzésben ; eddig tehát összesen kb. 100. Vándor (utazómozgó) fogászattól, mely az erre vállalkozó fogorvosnak vagy fogásznak igen nagy fáradságot jelent, nem várható a probléma megoldása. Mandl Sándor régebbi indítványa, melyben fogorvosnak falusi nyaraltatását akarja összekötni a körzet orvosainak adandó fogászati kurzusokkal, valamint Huszár «falu-fogorvosi akcióterve», mely szerint a vidéki orvosok körzetüknek megfelelően hetenként egyszer kiszállnak, és ott egész napon át rendelve látnák el a falusi lakosságot, csak szükségmegoldásoknak tekinthetők. Foghiány pótlásához csak akkor foghatunk hozzá, ha a szájat előzetes műveletekkel erre alkalmassá tettük, tehát miután a szuvas fogakat betömtük, a szükséges gyökérkezeléseket és extractiókat elvégeztük és a sebek gyógyulása befejeződött. A falusi lakosságot azonban ezekhez a kezelésekhez le kell ültetni, meg is kell nyerni ; a szervezéshez tehát a propaganda is hozzátartozik. Bármennyire tudjuk, hogy az egészséges rágóapparátus a falusi lakosságnak is életfontosságú kérdése lenne, a kétségtelen nagyszabású rendezésben a megnyerésnek igen nagy szerep jutna. Ha a szükséges extractiókat és kezeléseket símán el tudjuk végezni, azután foghatunk hozzá a megfelelő fogtechnikus szakemberek bevonásához és a szükséges laboratóriumok felállításához. A fogtechnikus-ipar az utóbbi években érdekes változáson ment keresztül. A mostani rendezéstől függetlenül ■— melynek során számos kitűnő laboratóriumos szakember tette le a fogműkészítő szerszámot —- a nagyobb laboratóriumok lassanként megszűntek és a mesterek úgy a fővárosban, mint vidéken személyzetüket leépítve egyedül dolgoznak laboratóriumaikban. Ezzel szemben, vagy talán ebből kifolyólag, szövetkezetek alakultak, melyekben a fogtechnikussegédek tömörülnek és valóságos nagyüzem módjára, majdnem futószalagon készítik a fogműveket. Az egyik ilyen szövetkezet 1948 novemberében alakult, és kezdetleges felszerelésével, szűk helyiségében 15 szakmunkás.
