Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
A FOGZOMÁNC POSTERUPTIV VÁLTOZÁSÁRÓL 67 Többen megkísérelték, hogy a zománcba és zománcon átvezető utakat nyomás (hydraulikus, ozmotikus) és galvánáram alkalmazásával kimutassák, ill. kikényszerítsék. E vizsgálatoknak közös jellemzője, hogy a kísérleti feltételek a természetben lévőktől nagymértékben különböznek. Különösen áll ez az elektro-diffuziós kísérletekre. Értékelésükben tehát bizonyos óvatosság szükséges. Smreker (1923) (8) sikerrel festette meg a dentinnel szomszédos zománcot a pulpakamra felől nagyobb folyadéknyomást alkalmazva. Livingstone (1928) (11) osmotikus nyomással festéket tudott a zománcba juttatni, mind a pulpakamra, mind a zománcfelszín felől. A kutatók egész sora foglalkozott a zománc átjárhatóságának kérdésével, elektromos diffúziós módszerrel. Különösen orosz szerzők járták sikerrel ezt az utat. így Wassiljew-Menjewitsch (1929) (12) kimutatta a zománc átjárhatóságát NaCloldatra, Lukomsky-Rywkina (1929) (13) és Lukomsky (1929) (14) azt találták, hogy a zománc Ca és Cl ionokra permeabilis és azt az érdekes megfigyelést tették, hogy a zománc permeabilisabb lesz hetek múlva extractio után, mint frissen, tehát élő állapotban. Entin (1928) (15) kísérletei szerint a dentin, de a zománc is galván árammal a gyökércsatorna felől sokkal nagyobb mértékben átjárható ionok számára, mint a zománcfelszín felől. Ugyanezeket az eredményeket kapta az egyszerű osmosiskísérletekben, sőt a festési kísérletekben is. Bronstein (cit. Entin) azt is kimutatta, hogy az egyes fogak és ezek felületeinek átjárhatósága J-ionok részére különböző és sorrendjük nagyjában a fogak, ill. ezek felületeinek caries-gyakoriságával egyezik. Bronstein e megállapítását úgy gondolom nem méltányolták eddig eléggé, pedig, ha utánvizsgálatban megerősíthető, a caries-mechanismus magyarázatában komoly lépést jelent. Jeffery (1932) (16) kataphorézis kísérleteiben lényegében Entin-hez hasonló eredményre jutott. J. hangsúlyozza, hogy a kutya zománca általában jobban átjárható mint az emberé, az emberi zománc viszont — hasonlóan a kutyáéhoz — általában fiatal korban jobban mint idősebb fogakon. Felemlíti azonban, hogy egyes esetekben fiatal fogak is úgy viselkedhetnek, mint az idősebbek, azaz ionok és festékek számára nem átjárhatók. Saját vizsgálataimban is több ilyen fiatal fogat találtam, amelyek alig, vagy nem festhetők és optikailag is az idősebb fogakhoz hasonlítanak — tehát korán érettek lettek. A vázolt kísérleti eredmények megértését a zománc morfológiai és fizikális struktúrájának ismerete nagyon megkönnyíti. Ha a zománc morfológiáját fenti szempontok figyelembevételével nézzük, akkor abban x. a zománcprizmákat, 2. a prizmaközötti állományt és 3. a lamelláris rendszert kell figyelemre méltatnunk. A zománcprizmák prizmahüvelyből és prizmatartalomból állnak. A prizmatartalom meszesedik el, ill. keményedik meg legjobban, míg a prizmahüvely viszonylag csak későn vesz fel anorganikus elemeket. A prizmahüvely keratinszerű anyagból áll. Az I. ábrán bemutatott rajz fiatal fog dentinnel határos zománcáról készült. A zománcprizmák lekerekítetten végződnek. Minden egyes prizmához egy-egy Tomes f. rost vonul és a prizmahüvelyen tapad. Mind a Tomes f. rost, mind a prizmahüvely bazalis része intenzíven festődött. (Fogcsiszolat módosított Ruppricht f. festéssel.) A prizmaközötti állomány — mint az 1. ábrán is látható — a fiatal fogon a dentin közelében bőséges. Olyan helyeken, ahol a prizmák szorosan helyezkednek el, menynyisége csekély, szinte nem is mutatható ki. Kevésbbé meszesedik el általában mint a prizmatartalom, bár jobban mint a prizmahüvely. Olyan esetekben, amikor a zománc extrem elmeszesedik — többnyire a felületi zománc egyes részei, vagy a dentinhatáron jelentkező transparens zománc —, a prizmaszerkezet is elmosódik és a zománc teljesen homogénné válik. A lamelláris rendszerhez tartoznak a tulajdonképpeni lamellák, olyan lapszerű, főleg keratinszerű anyagból álló képletek, amelyek a zománcfelszíntől a dentinfelszínig érnek, több zománcprizma vastagságúak és a zománcprizmák kisebb-nagyobb kötegeit határolják el. Egyes esetekben hálózatot alkotnak. E rendszerhez tartoznak továbbá a zománc-dentin-határon kiinduló fáklyaszerű, szintén főképpen keratinszerű anyagból álló képződmények, amelyek felrostozódva a zománcfelszín felé a zo-5*
