Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-01 / 2. szám
50 DR. DEÁK LÁSZLÓ Hogy a fogsorok beszéd közben való kopogását elkerüljük, a harapási magasságot sohase emeljük a szükségesnél jobban és alkalmazzunk mindig alacsony rágócsücsökkel bíró fogaikat. A fogsorok kopogásának ugyanis a magas rágócsücskök is szerepet játszanak. A felső lemezt a két juga canina között laposan képezzük ki, hogy a filtrum ne feszüljön meg és szabad mozgásában gátolva ne legyen. Ezzel ellentétben, az alsó fogsornál a lemez foghúsi része a szemfogak alatt legyen sima és lapos, hogy a még foggal bíró egyéneknél a száj zúg alatt mindenkor látható, az arcra karakterisztikus beöblösödés megmaradjon. Hogy a felső és alsó darab működés közben a helyén maradjon, ehhez nem csak az szükséges, hogy jól artikuláljanak, hanem az is, hogy káros billentési erők ne érvényesülhessenek. Ezen erők kiiktatása céljából teljesalsó-felső' fogsor készítése esetén mindig keresztharapást kell alkalmazni. A felső állcsont ugyanis már természettől fogva kisebb az alsónál, úgy, hogy a Gysi által inteiralveoláris vonalnak nevezett egyenes, amely a felső és az alsó moláris-ok közepén halad keresztül, felfelé a szagittális középsík felé konvergál. A fogak elvesztésével a csontos alveolus sorvad, vagyis rövidebb lesz, a felső és alsó állcsont felfelé konvergáló formája folytán e sorvadás a felső állcsont kisebbedését, míg az alsó állcsont éppen ellenkezőleg az állcsont ívének a megnagyobbodását okozza. Minél sorvadtabbak tehát az állcsontok, annál nagyobb lesz a két állcsont közötti különbség. A fentiek után érthetővé válik, hogy teljes alsó-felső fogsorok készítése esetén, ha a felső állcsonton a fogakat az állcsont gerincére -akarjuk állítani, ezt csak keresztharapás alkalmazásával érhetjük el. Alsó és felső darabok rúgókkal v-aló rögzítésének problémája sokat foglalkoztatott. Miután a fogsorok külső oldalán elhelyezett rúgok, a lágy részekre gyakorolt kedvezőtlen hatásuk folytán nem váltak be, próbáltam egy vertikális irányú rúgót a második molárisok helyébe elhelyezni. A rúgó két egymásba csúszó kis csőben haladt, tehát az ételmaradékoktól való szennyeződéstől védve volt. A két cső egymástól való távolodása a száj nyitását a szükséges mértékig lehetővé tette, emellett a két kis cső állandó egymásba csúszása biztosítva- volt. A kísérleti modellon, az ártikulátorban jól is működött, azonban a szájban még sem vált be. A rúgok nyomását a betegek kellemetlennek érezték és a két kis cső — bár a molárisok helyén volt elhelyezve — a nyelvet mégis zavarta. Befejezésül még csak annyit, hogy bár attól, hogy a bevezetésben említett a protetikával szemben támasztott öszes igényeknek maradéktalanul eleget tudjunk tenni, még messze vagyunk és a részletkérdések megoldása még sok munkába fog kerülni, de addig is alkalmazzuk és használjuk fel legalább azt, amit már tudunk. DR. L. DEÁK: Delicate questions of prosthetic. The task of stomatological prothetic is to replace the lost Parts of the chewing organ in a way by which we can satisfy not only the formal, but also the functional and biological demands. We are not able to sat sfy these demands completely for the time being. Reviewing the problems from the most simple one: the construction of the covering crown, up to the most delicate prothetical task author enumerates- all our prothetícal problems, and points out all spots, where our conscience is not quite clean. He finally claims that we should make use at least of that we know already, even if we cannot satisfy all pretensions in connection with prothetic.
