Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-01-01 / 1. szám
2 Ca rub elli György édesapjának, Carabelli Antalnak pesti családi körülményeit 1778 és 1787 között pesti plébániák korabeli születési anyakönyveiből már régebben kiderítettem.2 Foglalkozásának megjelölésére 1778/79-ben az anyakönyvben „quaestor“ szót találtam, tévesen valamitele állami vagy városi pénzbeszedői foglalkozásnak véltem, de nem az, mert 1780-ban már „italicus mercator“ és 1782- ben a „mercator“ bejegyzést találtam. Amiből kiviláglik, hogy Itáliából származott Pestre és kereskedő volt, közelebbi megjelölés nélkül arról, hogy Italia melyik részéből származott ide és mivel kereskedett. Az említettem Helytartósági-Index utalása szerint most váratlanul abba a ténybe ütközünk, hogy Antonius Carabelli 1775-ben budai polgárjogot kért volna mint galantéria-áruk kereskedője. Ha ez igaz, hogyan születhetett akkor az anyakönyvek kétségtelenül hiteles tanúsága szerint kétszeri házasságából származó nyolc gyermeke Pesten, akik közül a. legfiatalabb az 1787-ben világrajött György, a későbbi bécsi fogorvos-professzor volt. Ezt a rejtélyt megoldják következő kutatásaim.3 A Helytartósági-Index nyomán egy tizenkét különféle beadványt, jegyzőkönyvet tartalmazó eredeti iratköteg került kezembe, mely 1771 július 22-től 1776 február 9-ig tartalmazza Antonius Carabelli kemény küzdelmét pesti polgárjogáért és felvételéért a pesli Kereskedők Testületébe (Gremialis mercatorum societas Pestiensis, gremium; céh) mint galanteria-áruk (máskép rövidáruknak, norinbergi áruknak is nevezik) kereskedője. Tehát e köteg két ügyiratának (1775 szeptember 22-ről és 1775 november 28-ról) helytartósági felzetrávezetése: „Budae in concivitatum recipi supplicantis“ (azaz budai polgárjogot kér), tévedésen alapszik, elírásból származik. Carabelli Antal sohasem kért budai polgárjogot, hanem kizárólag mindig csak pestit. És ezekből az ügyiratokból (egy közülük német, valamenny i többi latinnyelvű) szinte regényszerűen bontakozik ki Származása és hivatása, amivel immár tárgytalanná válik Lejeune-nek Carabelli professzorra vonatkozó megjegyzése: „Über seine Familie und von seiner Abstammung wissen wir sehr wenig“. Antonius Carabellinek (tehát Carabelli professzor édesapjának) Pest város Tanácsához 1775. év július 22-ikén intézett németnyelvű beadványa (amely különben megsürgetője az ugyanazon év január havában, de már nem létező, hasonló tartalmú kérvény elintézésének), valamint az ezt kiegészítő 1775. évi szeptember 22-ikén a Helytartó- Georg Car ab elli-Karabély György (1787—1842) című dolgozatom a Fogorvosi Szemle 1936. évi 2. számában. 3 Ezeknek foganatosítását dr. Ember Gyöső egyetemi magántanár úrnak, az Országos Levéltár tudós és különösen előzékeny allevéltárosának köszönöm.