Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-04-01 / 4. szám
101 VILÁGSZEMLE. E. REICHENBACH és H, G. CHRIST: Az állcsontok, az arc cs a nyaki tájék bennmaradt lövési sérüléseiről. (Die Síeckschussverletzung im Gesichts-, Kiefer- und Halsbereich.) Dtsch. Zahn-Mund- Kieferhlk. 9, 440, No. 9, 1942. A közelmúlt háborús sebészetében egyre jobban dominált az az irány, moly szerint a testben megakadt s visszamaradt lövedékeket nem kell s szabad eltávolítani. Szerzők jelen háború, főként az orosz hadjárat folyamán apránként éppen az ellenkező nézetre jutottak s a túlzott konzervativizmus ellen foglalnak állást. Ha a lövedék nem üti át teljes egészében a testet, akkor annak két oka lehet: vagy a lövedék ereje volt kicsiny., vagy pedig a test szöveteinek ellenállása nagy, minden esetre a kettő aránya az utóbbi javára eltolódott. A lövedék kinetikai energiája függ egyrészt a lövedék tömegétől, másrészt sebességétől, amely viszont a lövedék nagyságától és alakjától függ nagy mértékben. De veszít a lövedék kinetikai energiájából, ha az emberi test előtt máson megy keresztül, mánt pl. akár a ruhákon is. Az emberi test egyes szöveteinek ellenállása különböző. A csont, az izmok és fasciák igen nagy ellenállást jelentenek, Kirschner — a közelmúltban elhunyt nagy sebész — .mintegy golyófogórrak nevezi ezen szöveteket. Igen lényege® még a bőr ellenállása. A lövedék az emberi testben irányát lényegesen megváltoztathatja, mert egyes szövetekről leperdül, mások mentén csúszik, pl. Kirschner szerint egy-egy csont mentén a lövedék mintha ródlipályán lenne, csúszhátik lefelé. A lövedékek részint a gyalogsági fegyverekből származó lövedékek, valamint gránát-repeszdarabok; a múlt háborúban gyakori volt a srapnell-repeszdarab, amely a testben visszamaradt, ma a srapnellek használata igen ritka. A testben visszamaradó lövedékek gyakran erősen deformálódtak. Sok esetben egészen apróra szétesett repeszdarabok, egészen finom, majdnem grízszerií eloszlásban észlelhetők. Kirschner szerint abból, hogy a lövedék erősen deformálódik. nem szabad még arra következtetni, hogy dunr-dum-lövedékkel állunk szemben! A mai háborúban a gránát- és akna-repeszdarabok okozzák leggyakrabban a sérüléseket. Minthogy ezek szabálytalan alakúak, gyakran nem ütik át a testet s fekve maradnak. Fontos még az ú. n. másodlagos lövedékek ismerete: azaz olyan testeké, melyek a rácsapó lövedék által kerülnek mozgásba, mint pl. fa-, kődarabok, gombok stb. Míg a primär lövedékek röntgenológiáilag minden eset Iron kimutathatók, a sekundär lövedékeknél a rtg. tulajdonságok természetük szerint változók. A testben visszamaradt lövedék a lövési sérülés klinikai képét elsődlegesen nem változtatja meg. A lényeges pont az marad, hogy hol van s milyen kiterjedésű a sérülés (Kirschner). A további lefolyás kétféle lehet: vagy begyógyul a lövedék a testbe., vagy pedig' fertőzött volt s akkor igen sok komplikáció származhatik Irelőle. Ha be is gyógyul a lövedék a testbe, nem szabad úgy elképzelnünk, hogy körülötte kötőszöveti heg képződik. Vagy granulációs szövet veszi rendszerint körül a lövedéket, gyakran folyadékkal telt cystában fekszik, melynek tartalma serosus, esetleg genyes, esetenként esiramentes, de csiratartalmú is lehet. Az így begyógyult lövedék reakciómentes maradhat a sérült élete végéig De az is megtörténhetik, hogy a pillanatnyilag nyugvó fertőzés exacerbálódik (pl. trauma 3
