Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-01-01 / 1. szám
6 Közlemény a budapesti Stomatolúgiai klinikáról. Igazgató: t 1>. Máthc Dénes dr. egyetemi nyilv. r. tanár. Rágóképességcsökkenés — keresőképességcsökkenés Irta: SCHRANZ DÉNES dr. tanársegéd. A F. Sz. 1943. évi 4. számában rövid összefoglalásban adtam a keresőképességcsökkenés meghatározásának vázlatát. A 12. számban Szecsey egy 7 évvel azelőtt a Munkaügyi Szemlében megjelent értékes tanulmányát eleveníti telj s ebben részletesebben is foglalkozik a tárgygyal. Ebben az alapos tanulmányban egyaránt említést tesz a keresőképességcsökkenésről és a rágóképességcsökkenésről, a kettő érceimét azonban élesebben nem határolja el. Aki tehát nem eléggé járatos az értékelésben, esetleg zavarba jöhet a, két fogalom miatt. Ezért szükségesnek tartom annak hangsúlyozását, hogy az általános keresőképesség szempontjából a teljes alsó-felső foghiány — amennyiben megfelelő jó pótlás nem lehetséges — 20—25%-os csökkenést jelent. Ezzel szemben a rágóképesség szempontjából a teljes alsó-felső foghiány 100%-os csökkenésnek felel meg. Szecsey említi Mamioknak 1914-ben, s tőle függetlenül Csépnek 1936-ban az egyes fogak illetve fogcsoportok értékeléséről megjelent adatait. Ha ezekhez a francia biztosítás adatait is hozzávesszük, az alábbi táblázatban jól áttekinthetjük a rágóképesség szempontjából az egyes fogcsoportok értékét. A fog neme magyar német franc középső metsző 1.5% 2% 1% oldalsó metsző 1.5 1 1 szemfog 1.5 3 2 kisőrlők 4.0 3 3 1. 2. nagyőrlő 5.0 5 5 bölcseség'fog 2.5 3 5 A fenti értékelés azonban alárendeltebb jelentőségű a gyakorlat szempontjából, mere, a bíróság sohasem azt kérdezi, hogy hány százalékos a rágóképességcsökkenés, hanem hogy hány százalékos a kereső-, illetve munkaképességcsökkenés. Minthogy pedig a fentiek értelmében 100%-os rágóképességcsökkenés 20—25%->os keresőképességcsökkenést jelent, ennélfogva — de inkább csak elméleti alapon — egy őrlőfog elvesztése 1%-qs, nyolc őrlőé pedig 8%-os csökkenést. Természetesen ez legfeljebb olyan esetben érvényes, ha a fogazat a sérülés elszenvedése előtt hiánytalan volt, mert hiányos fogazató egyénnél már egyet-