Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-09-01 / 9. szám
203 Fogeredetű arcüreggennyedések gyermekeknél. Irta: KERESZTESY TIBOR d!r. klinikai tanársegéd, orr-fül-gége és fogbetegségek szakorvosa (Kolozsvár). A különböző nyelven megjelent orr-gége-fülészeti szakkönyvek és szaklapok szerint is általános az a vélemény, hogy a fogeredetü arcüreggennyesedések gyermekkorban elég ritkák. Különösképpen ezért erről a problémáról nagy tanulmányok nem jelentek meg. A legnagyobb és részleges munka ez irány bau Hayek-tői származik, akinek az arcüreggennyedések aetiologiájának tanulmányozásában hervadhatatlan érdemei vannak. A francia szerzők közül Terracol foglalkozott tanulmányában a gyermekkorban előforduló fogeredetü arcüreggennyedésekkel. Az arcüreggennyedések szerinte gyermekkorban nem is oly ritkák, azonban a fogeredetűek ritkaságukra való tekintettel, említésre tartanak számot. Gyermekeknél a gyulladásra hajlamos orrgaratmandula jelenléte megmagyarázza az arcüreggennyedéseket. A kóros váladék, amely állandóan ürül az orrgaratmandulából, descendes úton a szájgaratba juthat, azonban terjedhet ascendens úton az orrnyálkahártyához, majd tovaterjedéssel az arcüreget könnyen fertőzheti. Az arcüreg anatómiája is ez utóbbi elméletet támasztja alá. Tudjuk, hogy gyermekeknél az alsó orrjárat majdnem teljesen hiányzik. Minél kisebb a gyermek, annál inkább a belélegzett levegő a középső orrjárat felé igyekszik. A gyermek növekedésével arányosan a légzés az alsó orrjáraton történik. Így gyermekeknél az élettani viszonyok is igazolják, hogy a kóros folyamatok a középső orrjáratban fészkelnek, éppen ott, ahova az arcüreg kivezető nyílása is torkollik. Teljesen és könynven érthető tehát, hogy gyermekeknél a kilégzés pillanatában a gyulladásra hajlamos orrgaratmandula kóros váladéka a fentemlített üregek előtt halad el, ahol a nyálkahártyát fertőzve, könnyen átterjedhet először gyulladás alakjában az arcüregek nyálkahártyájára. Az eddig elmondottak bizonyságot adnak, hogy az orrgaratmandula idült gyulladása legjobban és legtöbbször megmagyarázza gyermekeknél az arcüreggennyedések aetiologiáját. Miután az orrgaratmandula jelenléte és esetleges gyulladása gyermekkorban gyakori, erre irányul a szerzők figyelme, kevesebb fáradságot és figyelmet tanúsítva esetleges fogeredetű areüreggennyedésekre. Ámbár kétségtelen, hogy a felnőtt korban előforduló fogeredetü arcüreggennnyedések nagy száma a gyermekkorban előforduló hasonló aetiologiájú arcüreggennyedések kevés szamával szemben lényegtelennek látszik, mégis említésre tarthat számot a mindennapi gyakorlatban is. Leg-
