Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-08-01 / 8. szám
184 szervezet természetes védekező berendezése hatására némi physikai gyógymód (borogatás, jégtömlő) igénybevételével visszafejlődik, más esetben spontán lokalizálódik, abscedál, kiürül s így gyógyul. Mindenesetre az odontogen heveny fertőzés csak kis százaléka igényel föltétlen orvosi beavatkozást. Ahol pedig orvosi beavatkozásra van szükség, az szükségszerűen sebészi, amelyet semmiféle belső gyógykezelés nem pótolhat. Semmiesetre sem szándékozom kétségbe vonni, hogy a sulfonamidok ill. származékaik bizonyos kedvező hatást fejtenek ki fertőzés esetén, de annak bizonyítása legalább is kétséges, hogy ezen chemotherápiás kezelés nélkül az eredmények rosszabbak lennének. Megbízható helyről, hosszabb megfigyelési időre vonatkozó statisztika arravonatkozóan nincs, hogy ezen belső gyógykezelés által a sebészi kezelésre szoruló betegek vagy műtétek száma csökkent, a betegség tartama megrövidült volna. Csak olyan statisztika lenne alkalmas arra, hogy objektív bizonyítékot szolgáltasson ezen belső kezelés értékét illetően, amely részben kiterjedne a chemotherápiás korszakot megelőző időre is. A megbízható statisztikának ezen a hiányán nem segít számos, egyébként egyénileg minden bizonnyal jó megfigyelő képességgel megáldott szerzőnek az az észrevétele sem, hogy pl. a gyógytartam a belső gyógykezelés következtében megrövidül. Nem egyéni benyomásra, hanem hosszabb megfigyelési idő alatt összegyűjtött megbízható statisztikai adatokra volna szükség. Míg ilyenekkel nem rendelkezünk, addig megítélésünkben legalább is tartózkodóknak kell lennünk. Ezen tartózkodó megítélést indokolja pl. a sebészeti szakirodalomnak az orbánc prontosil-kezelést illető álláspoaitja. Míg a szerzők nagyobb része csak kedvező eredményt lát, addig a szigorúbb kritikai megfigyelés szerint a súlyos orbáncos fertőzés esetén a kezelés cserben hagy. Körülbelül ugyanígy áll a helyzet az odontogen és stomatogen gyulladásoknál is: az eleve jóindulatú folyamatok igen jól reagálnak a chemotherápiára, míg a súlyos esetek csaknem semmit. A tartózkodó megítélés indokolt a gócfertőzésnél való belső gyógykezelést illetően is. Az irodalomban erre vonatkozó vélemények eltérnek. Általában az a vélemény, hogy már az idültebb jellegű fertőzéses megbetegedéseknél is kétes a sulfonamidok gyógyhatása. Egyes szerzők ennek ellenére jó eredményt láttak a gócfertőzés következtében fellépő másodlagos megbetegedéseknél, amit legalább részben az elsődleges gócok kedvező befolyásával magyaráznak (Hradecky). Nehezen képzelhető el, hogy belső gyógykezeléssel valamilyen elsődleges (fog) góc meggyógyulhasson. Ezért a góckiirtást belső gyógykezeléssel helyettesíteni nem lehet.
