Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-07-01 / 7. szám

145

az ex iuventibus következtetés, úgy bizonyosra vehető, hogy ezek a számok még további javulást fognak mutatni, hiszen a német nép vezérének parancsára a rachitis megelőzése ma általánosan kötelező és nagy eréllyel folyik tovább.

Arról, hogy a 2. csoportba tartozó tünetek, mint rachitis-jelek hogyan keletkeznek, kevés adat van az irodalomban. Vizsgálataink alapján az a benyomásunk, hogy a késői fogzás és a tejfogak kibúvása közti hosszú szüneteket a következőképen kell elképzelni. A korona áttöréséhez felszívódási folyamatokra van szükség, hogy utat kapjanak a csontos alveolusszélen keresztül. Viszont a rachitis lényegéhez tartozik, hogy a csontfelszívódás mindenütt meglassúbodik vagy megáll. Meg kell gondolni azt is, hogy az állkapocsnak, minthogy osteoid szövetté alakul át, nincs meg 'az az energiája, amellyel az áttörést sietteti, még abban az értelemben sem, hogy a kibúvó fognak megtámasztásul szolgál. Az áttörés rendellenességeit és a symmetria elmaradását képeink szerint egyszerűen az magyarázza, hogy a rachitises állkapocselváltozások nem mindenütt és egyenletesen lépnek fel, hanem egyes helyeken erősebben, máshol gyengébben mutatkoznak. Régebben azt hitték, hogy a szabálytalan és késői fogzásban maga a „rachitises fog“ játsza a főszerepet a zománctermelés zavar útján. Ez már ezért sem valószínű, mert a rachitis kezelése a fogzást meggyorsítja, a zománctermelés zavarát azonban nem tudja befolyásolni.

Végül a 3. csoportra, az állkapocselváltozásokra vonatkozólag Ilöfer a következőket sorolja fel: 1. Megtörés a járomív tapadási helyén, 2. mindkét állkapocs hossztengelye irányában megnyúlik, a fogsor ellipsis helyett lyraalakú lesz, 3. a felső állcsont processus alveolarisa az őrlők területén a pofa felé hajlik és a felső őrlők belső széle az alsóknak közepére vagy külső élére kerül, 4. az alsó állkapocs trapéz alakúvá válik és ezért, a maradandó fogazat harapása rendellenessé lesz. Ehhez járulnak az állkapocs oldalirányú összenyomásával járó képek, a frontálisan szorosan álló fogak, a felső frontalis protrusis, a magas szajpad az orrsövény esetleges részleges pusztulásával és gátolt orrlégzéssel, egyszóval minden orthodontias kép, ami Korkhaus szerint, mint csökkent csont ellenállás miatti torzulás vagy, mint rachitises fejlődési zavar magyará'zható. Tényleg ebben az általános fogalmazásban lehet leginkább jellemezni ezeket az állapotokat. Állkapocsdeformitás nemcsak születés után jöhet létre D-vitamin hiány következtében, hanem mar a méhen belüli életben is, bizonyára az anya hiányos D-vitamin ellátása folytán. Bizonyos ennélfogva, amire Ritter már régebben felhívta a figyelmet, hogy az oldalirányú