Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-06-01 / 6. szám
129 1. a tokszalag', izületi fejecs és az izületi porc, valamint a fossa articularis sérüléseinél, 2. a m. masseter, pterygoideusok és temporalis, valamint a szájfenéki izmok és ezek idegeinek sérülésekor, 3. a felhágó ág és szeglettájék roncsolásakoir. Az osztályunkon lévő állkapocsdefektusoknak csonttransplantatumokkal, ú. n. osteo-periostalis lebennyel való pótlására az idő még nem érkezett el, kisebb csontműtéteket, lágyrész plasztikai, nyálkahártya és nyelvmütéteket állandóan végzünk. A roncsolt lágyrészek igen gyakran a csonthoz rögzülnek és a lágyrészek rögzülése akadályozza a normális fogsorilleszkedést. Ezeket a csonthártyához rögzülő hegeket az állcsontok sínes rögzítésével egyidejűleg fel kell szabadítani, hogy az állcsontfragmentumoknak különböző készülékekkel való helyretétele és rögzítése lehetővé váljék. A sebgyógyulás akadályai. Miként minden sebgyógyulás, úgy a csontseb gyógyulása fiziológiás körülmények között is kisfokú gyulladásos jelenségek között zajlik le. Szabó, kutyák extractiós sebének gyógyulása közben igen behatóan tanulmányozta ezt. Az alveolus sebének gyógyulása kicsinyben tulajdonképpen csontgyógyulás. Az ott lejátszódó csontgyógyulási folyamat iKrompecher csoportosítása szerint a harmadik, vagyis angiogen fajtájú csontosodás. Állcsonttörések gyógyulásában mind a három fajta csontosodás szerepet játszik. Szabó és Euler szerint a csontosodásnak négy stádiuma van, 1. fibrinozus, 2. fibrilláris, 3. átmeneti (transitoribus) callus és 4. definitiv callus képződés. A callus-képződés Verebéig szerint az egyén legsajátosabb tulajdonsága. A háborús állcsontsérülések alkalmával a csontheg képződés igen ritkán zajlik le zavartalanul. Igen gyakran kíséri a roncsolt és szilánkok által ökozott állcsont (főleg állkapocs) sérülést csontvelőgyulladás, osteomyelitis. Ez két alakban jelenik meg, miként a dentális eredetű fertőzéseknél is, heveny és idült formában. A heveny csontvelőgyulladás nagy fájdalommal jár, duzzanat keletkezik, majd a folyamat tályogképződéshez vezet. A tályogképződés rendszerint láz kíséretében jön létre. Nem szabad megvárnunk a tályog spontán megnyílását, hanem az esetnek megfelelően vagy a száj felől, de rendszerint a kültakaró bőrén át kell tág feltárást végeznünk az anatómiai viszonyok figyelembevétele mellett. Különösen a nervus facialis agaira kell tekintettel lennünk és ha csak lehet, állkapocsszéli metszésből kell végeznünk 2*
