Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-05-01 / 5. szám

110 magasan, a könyökizület fedett csonkolni. Utána, trarisíusiót vég’zünk. A beteg állapota a következei napokban javul. A sérülések másik nagy csoportját alkotják a gyalogsági, illető­leg kézi lőfegyverek lövedékei által okozott sérülések. Ha a lövedék csak a lágyrészeken hatol át és az ereket, valamint a csontot nem sérti, az ismert képet látjuk, tehát a kisebb egyenletes széllel bíró bemeneti és a nagyobb kimeneti nyílást (az előbbi lencsényi, az utóbbi fillérnyi lehet). Ezen sérülések könnyen gyógyulnak és ha nem fertőződnek, a slebnyílások gyorsan összefekszenek. A lövedék igen sokszor a csont felett mintegy elcsúszik. Az egyik esetünkben ilyen szerencsés sérülést láttunk, mikor a lövedék a bal arcfélen az arcus zygomaticus alatt hatolt be, a kimeneti nyílás pedig a bal fül mögött a csecsnyúlvány felett volt észlelhető, anélkül, hogy eret, ide­get vagy csontot sértett volna. Ha a lövedék a csontot telibe találja, úgy azt mintegy robbantja, vagyis annak darabos, szilánkos törésé, hozza létre. A kimeneteli nyílás ilyenkor a lágyrészek kifordulása folytán kráterszerű. A sebek könnyen fertőződnek már magával a lövedékekkel vagy másodlagosan a bőrbaktériumok bevándorlása által. Ilyenkor az eredmény súlyos phlegmone, osteomyletitis kifej­lődése. Ha a lövés nagyobb ereket ér, úgy könnyen elvérzés, esetleg súlyos secundaer anaemia fejlődik ki. A lövési sérülések akkor a legsúlyosabbak, ha a lövedék belső szerveket ér. A hasűri sérülések, köztük a máj, vese, valamint a nagy­erek sérülései elvérzés folytán azonnali halált okozhatnak. I)e később is kifejlődhet a béltractust ért sérülések után halálos peritonitis. Fontos tehát minden ilyen esetben az azonnali laparatómia. A tüdő sérülése, ha nagyobb tüdőér nem sérül meg. jóindulatú lehet. A vér­zés öntamponade folytán szűnik meg, de mindig fenyeget egy-egy helytelen mozdulat, köhögés, stb. következtében az újabb, most már halálos elvérzés. Tehát a teljes nyugalmat mindenekfelett biztosítani kell. Mo, codein, calcium, gelatina, clauden, manetol gyógyszerek, jég­tömlő a mellre képezik a therápiát. A további veszélyt ilyenkor is a fertőzés jelenti, pyothorax, bronchopneumonia kifejlődésével. A szúrt sérülések a mostani háborúban nem játszanak olyan nagy szerepet, mint a múltban, bár a közelharcra most is gyakran sor kerül. E sérülésekre jellemző, a keskeny, összefekvő, síma szélek­kel bíró szúrási csatorna, amelynek alakja változó a szúró eszköz szerint. A szúrás azonnali halálra vezethet az elvérzés, vagy a belek sérülése nyomán támadt schokk miatt. Gyakoribb a bélsérülés miatti peritonitis okozta halál. Leggyakrabban a mellkas és a has szúrt se­beit látjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom