Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
114 súlyosabb szokott lenni. Pia a betegség kezdetben nem részesül helyes és erélyes kezelésben, az iny, különösen pedig az interdentalis papillák pusztulása folytán a fogközök megnyílnak. A tátongó fogközökben az ételpép pangása könnyen a gyulladás kiújulását idézi elő. A gyulladás makacs fennmaradását elősegíti az inytmakok kialakulása. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy rövidebb-hoszabb ideig tartó Ínygyulladásnál az inyhámnak a foghoz való tapadása fellazul és a proc. alveolaris csontlemezének pusztulásával párhuzamosan eltolódik a foggyökér csúcsa felé. Ezáltal változó mélységű, általában 2—á mm, néha jóval mélyebb tasakok keletkeznek, melyek belfelülete néhol hámtól fosztott és a tasakból enyhe nyomással gennyes váladék (pyorrhoea) préselhető ki. Az iny gyulladása, a tasak váladék pangása és a hiányos szájtisztítás nagymértékben elősegítik a fogkövek felszaporodását, mely mechanikus hatásánál fogva az Ínygyulladás fennmaradásában nagy szerepet játszik. ■ Az elhúzódó Ínygyulladás a fog tartószerkezetének, a paradentiumnak pusztulását idézi elő és ezáltal a fogak stabilitása csökken, ha ehhez hozzájárul a fogazatot érő fokozott terhelés, hamarosan bekövetkezik a fog elmozdulása, meglazulása. A fogakat érő fokozott terhelés bekövetkezhet, ha több fog (különösen az őrlőfogak) hiánya miatt a maradékfogazat végez nagyabb munkát, vagy gyakrabban a fogak tartós, görcsös összeszorítása, esikorgatása terheli meg az egyes fogakat, fogesoportokat (Károlyi, Morelli). 2. A proc. alveolaris pusztulása és a fogak meglazulása bekövetkezhet azonban anélkül, hogy a paradentiumban gyulladásos jelenségeket látnánk. Ilyenkor nincs Ínygyulladás, nincs tasakképződés és genyfolyása, csupán a proc, alveolaris és az iny lassú, egyenletes pusztulása következtében a fogak gyökeréből mind több és több válik szabaddá. Ilyen pl. a fiatalkorban, különösen nőknél a pubertás első éveiben kifejlődő atrophia, valamint az öregkori atrophia. Ezen folyamatok előidézésében helyileg az esetek egy részében csak a fogak fokozott megterhelését észlelhetjük, általában azonban többnyire belső, valószínűleg hormonális elváltozások szerepelnek. Jellemző, hogy a fogak meglazulása aránylag csak későn, nagyobb iny és csontpusztulásnál következik be a gyulladásos jelenségek hiánya miatt, bár Wannenmacker ezen folyamatoknál is szövettanilag jelentékeny gömbsejtes beszűrődéseket mutatott ki. Az iny, illetve a paradentium pusztulásának kellemetlen kísérő tünete lehet a szabaddá váló fognyaknak nagyfokú érzékenysége hidegmeleg ingerekre és érintésre.
