Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-01-01 / 1. szám
4 A gyakorlatban észleljük, hogy néha ilyen módon csakugyan lényeges javulás következik he. Ilyen esetek voltak az előidézői annak a fogszabályozásban kevésbbé jártas szakemberek által propagált irányzatnak, mely a foghúzást kiterjedtebben, sőt véleményünk szerint indokolatlanul gyakran végzi a rendellenesség megszüntetésére. Így ajánlották a négy első nagyőrlő rendszeres eltávolítását. Ez az eljárás megelőzné, illetőleg kiküszöbölné a fogsor rendellenességeinek kialakulását, különösen a torlódásos helyzettel járó szabálytalanságokat. Az eljárás kétségtelenül egyszerű, véleményünk szerint azonban nem kielégítő, mert egyrészt még a kozmetikusán javító eredmény bekövetkezése is kétséges. Ezenfelül megfontolandó, hogy a meglehetősen széles első nagyőrlők helyének bezáródása közben a szomszédos fogak igen gyakran erősen dőlnek. A dőlés káros következményei pedig ismeretesek. Más jelentős okok is hozzájárultak, hogy e „szisztematikus extrakciós eljárás“ idejét múltnak tekinthető. A fogszabályozási gyakorlat jelentős részében a helyzeti rendellenesség megszüntetésének legnagyobb nehézsége az, hogy a kívánt fogeltávolítások útjában más fogak vannak. Torlódásos esetekben a kívánt fog sorbaállítását csak a fogsor oldal irányú tágítása, vagy a fogak megfelelő, kielégítő mértékű meziálisból disztált felé irányuló elmozdítása útján véghezvitt helyteremtés útján tudjuk elvégezni. A fogsor oldalirányú tágítása útján a helyteremtés többnyire aránylag könnyen vihető keresztül. Néha azonban a helyteremtés céljából szükséges fogelmozdítások igen nagyok, úgyhogy csak nehézséggel érhetők el. Máskor a frontális torlódás, vagy előreugrás megszüntetése céljából szükséges (oldalirányú) fogsortágítás egyenes következményeképen az arcvonásokat nagyon elronthatják, mert így a szájkörüli részek túl szélessé válnak. Ugyanezekben az esetekben a helyteremtés egyszerűsítése céljából engedménnyel (fogeltávolítás) végzett szabályozás eredménye sokkal jobb. Figyelemreméltó továbbá, hogy mai tudásunk szerbit a paradentium minden fogelmozdítás következtében kisebb-nagyobb fokban sérül és valószínű, hogy a paradentium károsodásának lehetősége arányos a fogelmozdítás nagyságával. Ezért, ha a szükséges fogelmozdítás nagyságát a foghúzással lényegesen megkisebbítettük, a paradentium károsodásának lehetősége is lényegesen kisebbedik. Főleg ez a két körülmény okozta, hogy a fogszabályozással behatóan foglalkozók is felvették terápiás eljárásaik közé, megfelelő
