Fogorvosi szemle, 1941 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1941-02-01 / 2. szám
49 HÍREK. A M. F. О. Е. a következő beadványt intézte vitéz- Keresztee-Fischer Ferenc m. kir. belügyminiszter úrhoz.: A visszacsatolt országrészek és különösen Erdély egy részének fogorvosi ellátása ügyében a közvéleményben és egy parlamenti felszólalásban oly nézet került előtérbe, hogy az említett országrészek nélkülözik a lakosság kellő fogorvosi kezelését, miután kevés a fogszakorvos. Ez állítás következményeképpen megoldásul bizonyos számú fogtechnikus jogkiterjesztését szorgalmazzák, anélkül, hogy egyrészt az állítólagos fogszakorvosliiány, másrészt, hogy az említett megoldás várható eredményét mérlegelnék. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete, mint erkölcsi testület, kötelezve érzi magát, hogy a nagytekintetü Kormányzat szolgálatára álljon atekintetben, hogy a rendelkezésre álló objektív tényekre rámutatva megállapítsa a közvéleményben keringő adatok helyes értékét és az esetleges szükségletnek megfelelő oly javaslatot tegyen, amely a közegészségügyet minden tekintetben előmozdítsa. A trianoni ország 1940. évi orvoskamarai nyilvántartása szerint összesen 1400 fogszakorvos működött, de ezeken kívül az orvosok közül 2100-an foglalkoztak fogorvoslással is, miután ez jogukban áll. Az ország lakosságának számát tekintve, ez azt jelenti, hogy minden 2729 egyénre esik egy orvos-fogorvos átlagban. Miután azonban az orvosok eloszlása nem egyenletes, például: Budapest lakosságát 700 fogorvos kezeli, tehát minden 1571 egyénre esik már egy fogorvos, az ország többi részére átlag csak 3000 egyénre esik egy fogorvos. Még ez az átlag is felette áll például Németországnak, ahol körülbelül csak 6000 egyénre esik egy fogorvos. A trianoni ország területén fogszakorovos hiányról tehát beszélni nem lehet. A visszacsatolt országrészekre nézve a Felvidék és Kárpátalja területén az ottani részben megalakult, részben Kassán közvetlenül megalakulás előtt álló orvosi kamarák adatai .szerint ugyancsak ily arányban vannak fogorvosok, akikhez járul a vizsgázott fogtechnikusok jelentékeny száma. Utóbbiak az idegen imperium alatt szerezték ugyan meg engedélyüket, de ez szintén a kihalási rendszerre van alapítva, mint a mi 1911лза engedélyeseink és ezek helvhezkötött és korlátozott működése, amennyiben egyéb okból nem szükséges, mint szerzett jog, meghagyható. Keletmagyarország és Erdély egy részére nézve a megszálló csapatok katonai fogszakorvosainak jelentései szerint, ugyancsak hasonló a helyzet, bár természetesen etekintetben az ott megalakítandó Orvoskamarák fogják a végleges helyzetet megállapítani. Kívánatosnak tartjuk tehát, hogy mindenekelőtt az egész ország fogorvos katasztere állapíttassék meg hivaalosan és az ezután mutatkozó esetleges fogszakorvos hiány megszüntetése irányában tétessék meg a szükséges rendelkezés. Etekintetlren a fogszakorvosok aránytalan elosztását lehetne megszüntetni azáltal, hogy fogszakorvos! körzeteket álítanának fel, lehetőleg az OTI által kinevezett fogszakorvosokkal. 200—300 pengővel dotált, vagy szerződéses, esetenkénti díjazással javadalmazott állásra mindig volna pályázó. Ugyané körzetekben iskolai ogx>rvosi megbízatást is lehetne szervezni. A zöldkeresztes mozgalom egészségügyi házaival kapcsolatban is lehetne csekély fizetéssel ellátott fogszakorvosi megbízatások-at létesíteni. A gyér lakosságú területeken mozgó fogászati állomásókat kellene szervezni, nagyobb körzetekre osztva. A honvéd
