Fogorvosi szemle, 1941 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1941-06-01 / 6. szám
164 ben nem ionizálódik, csontritkulást nem okoz és így a fixatio hosszabb ideig, akár hónapokon át is hatásos. A prothetikus feladata és beavatkozása attól is függ, hogy a műtő tervez-e a csonthiány pótlására szabad átültetést, transplantatiót. Az alsó állcsont resectiója után a folytonosságában megszakított állcsontrész pótlására a mai tudásunk szerint az autotransplantatio a legjobb módszer. Az átültetett csontszövet vagy hajlékony transplantatum begyógyulása azonban hosszabb ideig, hónapokig eltart és erre az időre a csontvégek mozgásának megakadályozására prothetikai sínek, dentalis pontos, merev rögzítés szükséges, különben álízület támadhat. Nem is okoz nehézséget a rögzítés, melyet koronáikra, csúsztafókra helyezett kengyelekkel, sínekkel végzünk, ha mindkét állcsontfélen erős fogak vannak. Ha azonban az egyik (gyakran a kisebb, hátsó) törvég fogatlan, pelottával, a fogmedernyúlványon támaszkodó, levehető támasszal rögzítünk. Pichler azt ajánlja, hogs7 adott esetben a fogatlan törvégef fogmederplasztikával tegyük a pelotta viselésére alkalmassá. A pelottát gézzel, vagy guttaperehával vesszük körül és így helyezzük rá az állcsontra. Ha azonban a pelotta fogakat nem hordoz és az antagonista természetes vagy műfogakkal nincs okkluzióban, a rögzítés gyakran nem hatásos és a kisebb törvég a transplantált csont darabtól elválik, és a masseter, temporalis, pterygoideus internus húzó hatására felemelkedik, végül pedig steril begyógyulás mellett is pseudarthrosis támad. Az alsó állcsont deviatiójánák gátlására használjuk a ferdesíkot az ép oldalon, a siklósíneket és az izületes szerkezeteket, a Herbst-féle saruért, az Ernst-féle kompenzációs Ízületet. Ezeket koronákra, gyűrűkre, л-agy öntött féimínekre erősíthetjük rá. Az öntött sínek készítéséhez jó lenyomat szükséges. Kiöntött mintán (Ilockenjos) megfelelő kiterjedésben a fogakat és az ínyt 0.3 mm. vastag rózsaviasszal fedjük, amit meleg \úzben teszünk képlékennyé és rányomunk a fogakra, A sínt határoló szélső fogak körül randolf-fémből készült 0.25 mm. vastak lemezt kapocsszerűen hajlítunk meg. Minden második fog közé vékony, 0.10 mm.-es lemezt dugunk és ráhajlítjuk a viaszlemezre. Most a felületet 1.5 mm. vastagságban betétviasszal takarjuk, de a rágófelületeket szabadon hagyjuk és az ínyt sem fedjük. A rózsaviasz réteget, mely a rágófelületet és az ínyt borítja, levágjuk és a viaszminta két végén kettős szárú öntőcsapokat helyezünk el. Az így készített öntött sínekhez hozzámintázhatunk ferde síkot is, ráforraszthatunk kanülöket, melyekbe. U-alakú szöget dughatunk, vagy össze is drótozhatjuk egymással az alsó és felső sínt, vagy drótívekkel, levehető
