Fogorvosi szemle, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1940-02-01 / 2. szám
43 A fogak nem vezethetik teljesen az állcsontot mozgásai közben, mert így rágás közben olyan helyzet támadhatna, mely az Ízületre kedvezőtlen és az ízületben ez rövid idő alatt súlyos destrukciót okozhatna. A fejlődő fogazatban az okkluzióba beilleszkedő fogak csücsökokkluziója eleinte nem felel meg teljesen a fejecsek nyugalmi helyzetének, ezt csak a mérsékelt abrázió biztosítja, mikor az alsó állcsont kissé előbbre kerül. Természetesen a centrálokliluzió nem a mandibula leghátsóbb helyzetét jelenti a lérágott fogazatban sem, hanem azt a pozíciót, amelyből az állcsont mozgásai minden irányban könnyen és kényelmesen, akadálytalanul végezhetők. (24., 25., 26., 27. ábra.) Protétikai szempontból eddig általában fontosnak tartottuk, hogy cent rál о к kiűzi ó b an az érintkező fogfelületek kontaktusa minél nagyobb felületre terjedjen ki. Tehát a széles, nagyfelületű okkluziót fontosnak tartjuk protéziseinken. Érdekesek e szempontból nagyszámú lerágott fogazaton végzett viaszátharapásos kísérleteink. Abrazált fogazatban a viaszlemezek csak aránylag kevés helyen vannak átharapva, inkább csak elvékonyodik a viasz nagy felületen, de csak néhány helyen lyukad át. Ezzel szemben nem abrazált és nem is teljesen normális artikulációjú fogazaton a viasz rendszerint sok helyen át van harapva. Ügy tűnik fel, hogy nagyfelületű okkluzió esetén, amilyen a mérsékelten lerágott fogazat, a viaszlapot csak a kiemelkedő harántlécek és az éles zománcszélek szakítják át, míg a széles, nagy, exponált dentinfelületeken csak elvékonyítja a harapás a viaszt, de nem lyukasztja át. Ennek a kísérletekben sokszor megállapított ténynek gyakorlati jelentőségét abban is látjuk, hogy a fogazat érintkező felületei között artikuláció közben is fentmaradó szabad űrök, lefolyó csatornák fontosságára rámutassunk. A lefolyó csatornák megkönnyí24. ábra. Népvándorlás korabeli koponya lépcsőzetesen helyezkedő hátsó őrlőfogai.
