Fogorvosi szemle, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
14 Ha figyelemmel kísérjük a német szakirodalmat, elismeréssel kell szólanunk azokról a hatalmas megmozdulásokról, amelyeket a német fogorvosok végeznek a caries elleni küzdelem sikere érdekében. Előljár ebben a német fogorvosi tudomány számos kiváló egyénisége, hogy csak egynéhányat említsek: Schröder, Euler, Korkhaus, Kientopf, Wannemacher, Münch, Stuck, stb. Különösen nagy lökést adott a kutató munkának az angol Mai Mellamby (London) megállapításai, aki e tárgyról írott könyvét „A táplálkozás szerepe a caries prophylaxisában“ címmel adta ki. Ebben meggyőző erővel igyekszik bizonyítani Mai Mellamby, hogy a D-vitamin szabályozza a fogak elmeszesedését és ezáltal képes a caries létrejöttét megakadályozni, a caries kiterjedését korlátozni, magát a folyamatot előrehaladásában megállítani, sőt képes a beteg területeket regenerálni. Mindezt állatkísérletekkel igyekszik bizonyítani. Ez a megállapítás ránk nézve viszont azt a konzekvenciát tarttalmazza, hogy a carieses megbetegedés kapcsán a fogak anyagcseréjének phisiológiájával behatóbbal kell foglalkoznunk. A vitamin-theória előtérbenyomulásával nem szabad azonban lebecsülni és figyelmen kívül hagyni a többi általános exogen okokat sem, amelyek a caries létrejöttében nagy szerepet játszanak. Meg kell állapítanunk, hogy a Miller-féle theória változatlanul fennáll ma is, mely szerint a fogszú előidézésében egy chemico-parasitaer folyamat játszik szerepet és csak e két tényezőnek, a savnak és a mikroorganizmusoknak kölcsönhatásáról áll fenn még ellentmondó felfogás. Ezért helyeslem Euler álláspontját, aki kutatásai kapcsán a fissura cariest, mint egyik példáját az említett folyamatnak, az anyagcsere-megbetegedések complexumából kikapcsolja. Euler megállapításait a következőkben foglalja össze: „Ha a zománc cariese még elég messze is van a dentin határától, a zománclamellák gondoskodnak arról, hogy az infectio a dentin peripheriája felé tovavitessék. Ha a fissura caries a zománc-den tin határ felé halad, akkor a caries tovaterjedésénél — kétségtelenül — igénybeveszi a lamellákon kívül a zománcban előforduló nyalábokat, „Büschel“-eket is, amelyek az infectio kiterjedésénél vitán felül nagy szerepet játszanak. Ha a fissura caries magát a dentinhatárt is elérte, akkor oldalfelé terjed szét a dentinhatár mentén és ilymódon mind szélesebb dent in területeke t von be a megbetegedésbe. A kórkép maga a dentin peripheria mentén kevésbbé felel meg az acut dentin cariesnek, inkább a chronicus, vagy legfeljebb subacut caries képét mutatja.'“ Mindenesetre Euler e példája bizonyítja, hogy a zománc fissura cariesénél általános megbetegedésről beszélni nem lehet, mert itt tisztán egy lokális folyamat
