Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

klinikai tünete. Szerény nézetem szerint azonban helyesebbnek látszik, ha figyelembe veszem különböző általános megbetegedéseknek gyakori hajlamosító szerepét is. A hajlam megteremtése több szájbetegségre nézve ma már nem tagadható, sőt keletkezésének elengedhetetlen feltétele, úgyhogy jelentőségét a kóreredet szempontjából elhanyagolni nem lehet. Az első fejezet észszerű felosztása és csoportosítása látszik leg­kevésbé könnyű feladatnak. Ha oly dolgozatokat, tankönyveket nézünk át, melyek száj nyálkahártyabetegségeket tárgyalnak, azt tapasztaljuk, hogy az egyes szerzők e betegségeket különböző módon csoportosítják. A csoportosításban észlelhető sokféle egyéni felfogás oka egyszer a kórbonctani ismeretek hiánya, máskor az a látszólagos különbség, ami klinikai kép és kórbonctani elváltozás között van. Különösen ez utóbbi körülménnyel indokolják sokan azt a nézetüket, hogy szájuyálka­­hártyabetegségeknek kórbonctani alapon történt felosztása nem felelhet meg a klinikai követelményeknek. Még egyes kórbonctani tankönyvek is ezért alkalmaznak klinikai felosztást. 'Sajnos, azonban minden klinikai felosztás eredendő hibája, hogy a kórfolyamatok elnevezése, csoportosítása túlságosan függ a szerző egyéni felfogásától. Másik gyakori hiba, mellyel találkozunk, hogy klinikai szempontokon kívül etiológiai és kórbonctani sajátosságokat rendelnek egymás mellé ugyanazon rendszerben. A száj nyálkahártyabet egségek helyes rendszerbefoglalása is csak kórbonctani alapon lehetséges. A klinikai követelményeknek is meg­felelhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy e kórfolyamatok a klinikai lefolyásukra jellemző tüneteken kívül oly tüneti sajátosságokat is mutatnak, melyek közvetlenül a kórbonctani elváltozásokhoz kötöttek. E tüneti sajátosságok több kórfolyamatra közösen jellemzőek, épp úgy, mint a megfelelő kórbonctani elváltozások, melyek szintén több kórfolyamatnál azonosak. Az egyes kórfolyamatok lefolyásuk alatt lényeges változást szenvednek, amit épp a tünetek nyomán észlel­hetünk. A kórbonctani elváltozások azonban sokkal állandóbbak s így azon tüneti sajátosságok is, melyek e kórbonctani elváltozásokhoz kötöttek. Ezen megfigyelés alapján szerény felfogásom szerint oly tüneti rendszer teremthető kórbonctani alapon, mely a kérdés megoldására alkalmas. A rendszerben kórbonctani fő- és mellékcsoportok támadnak, melyek elnevezése egyben az azon csoportba tartozó kórfolyamatok közös tüneti dominánsa is. E tüneti dominánsok elméletileg is elég szabatosan körvonalazhatók, úgy, hogy adott esetben a kérdéses kór­kép diagnózisa ezek segítségével a megfelelő csoportig szűkíthető. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom