Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-08-01 / 8. szám
358 de köszörülés után is maradnak még zavaró kiemelkedések, rosszul beállított csücsöklejtők, melyek káros ütközőpontok működés közben; a gerincre az alaplemez közvetítésével emiatt ferdén, harántul érvényesülő nyomás hat és ez a csontszövet gyors sorvadását okozhatja. Újabban Gysi ismételten rámutatott, hogy az egyes étkezések között, mikor a beteg nem rág a pótlással, csak időnként elcsúsztatja egymáson a rágófelületeket, ezeknek akadálytalanul kell egymáson elsiklani. (Leerlauf der Prothese). Ha azonban arra gondolunk, hogy maga a Természet sem artikulálja be pontosan előre a fogak csücskeit és csücsökleijtőit, hanem csak okkluzióba hozza azokat és a pontos artikulációt csupán a fogazat mérsékelt kopása, az abrázió biztosítja, úgy önkéntelenül támadt az a gondolat, hogy a műfogak kopása a szájban, az élő artikulációban a legpontosabban egyensúlyozná fogsorérintkezést. Senki sem állíthatja, hogy csiszolókövekkel a szájban vagy az artikulátorban a műfogakat az egyéni rágópályáknak tökéletesen megfelelő pontossággal be tudja köszörülni. Schröder szerint az izületi pálya és a fogfelületek alakja között formai működéses egyensúlyt kell teremtenünk. Mivel a porcellánfogak nem kopnak a szájban, a Hutschenreuter müfoggyárban a hátsó műfogak helyett üreges porcellánformákat készíttetett. Ezeket a fogpróbához viasszal tölti meg és a szájban rágómozgások közben egyénileg kialakíttatja a beteggel. Ezután a viaszt kaucsukkal, neohekolittal, illetve legújabban szilikátszerű, fogszínű anyaggal helyettesíti. Azonban sem a kauesuk, sem a szilikát nem olyan anyag, mely megfelelően kopna a szájban és nem várható, hogy ezekben az anyagokban működés közben éles kontúrok, nyírásra vagy szívósabb táplálék elrágésara is alkalmas élek, kiemelkedések támadnak. Még a múlt évben a klinika laboratóriumiában — először csak kísérleti célból — a lerágott fogak különböző típusainak tanulmányozása és mintái után aluminiumfémből öntöttünk diatorikus fogakat. Később már háromféle típusú rágófogat mintáztunk viaszból és öntöttünk aluminiumbol. Az első sorozat olyan esetek számára készült, mikor a fogakat lapos, mérsékelt ollóharapásban állíthatjuk fel, tehát a felső fogak a szájtornác felé az alsó fogakon kissé túlérnek. A második típusú fogak az egyenes harapásban, vagy élharapásban felállított fogsorokba jók, mikor tehát a gerincek közelítően egymással szemben feküsznek és a betegnek eredetileg is 'élharapása volt. A harmadik típus alkalmazható keresztharapás és progenia eseteiben, midőn az alsó állcsontgerinc a felsőn kifelé túlér. A viaszfogakat úgy alakítottuk ki, hogy a fogazat természetes kopásának különböző szakaszait tartottuk szem előtt, csak igen alacsony csücsköket
