Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-08-01 / 8. szám
355 granulomas fogakat úgy eltávolítani, hogy a fogmedret szélesen feltárjuk. Rendszerint a foghúzások után a granuloma magától meggyógyul, így kaparás (excochleatio) sem szükséges, csak ritkán, nagyobb kiterjedésű folyamatok, ciszták eseteiben. Sokszor a kaparás a természetes fogmedernyíláson át csak önámítás, a kanál bele sem fér az alveolus csúcsába, például felső I. kisőrlő két- külön kis alveolusába, csupán azt hisszük, hogy a kaparó kanállal a granulomáig tudunk jutni, a valóságban sokszor még a fogmeder közepéig sem jutottunk el. Ha kisebb gyökérrész, vagy a csúcs beletört, nem kell mindig nagy műtétet, széles feltárást végezni, hogy az egész bukkális, értékes csontfal elvesszen. Sokszor a gyökeret egyszerűen szondára szúrva ki tudjuk emelni, mert foghúzás közben már meglazult gyökér hártyája elszakadt. Suddarth csikágói szájsebész szerint a működés és a könnyű megszokás szempontjából a következő gerincalak a legjobb: lehetőleg széles és nagy területre kiterjedő gerinc, mely harántirányban is jól megtartott, elég magas. Minél nagyobb a távolság a jobb- és baloldali gerincek között, annál jobb és kedvezőbb az eset a fogpótlás elhelyezéséhez. Szépen ívelt vagy U-alakú gerinc szintén előnyös, továbbá fontos, hogy az alsó és felső hordfelületek egymáshoz viszonyított helyzete és alakja is megfelelő legyen, távolságiik a gerinc egyes pontjain túlságosan ne változzék. Ideális még, ha a felső gerinc az ajaki részen az alsó gerincen valamivel túlér. Igazságtalannak tartjuk a gyakorlatban legtöbbször alkalmazott módszert, mikor a betegek rossz fogait kihúzzuk és hetekig, sőt hónapokig fogsor nélkül hagyjuk őket, míg a sorvadás lepereg. Ez csak arra jó, hogy káros állcsontmozgásokat szokjanak meg, nyelvük elterül a szájban, nem tudnak rágni, foglalkozásukban akadályozottak, beszélni csak rosszul tudnak, arckifejezésük igen kedvezőtlenül változik meg. Fontos szempont az is, ha a beteg eredeti centrálokkluzióját még meglévő fogaival meg tudjuk határozni, mert ezzel már félig megnyertük a csatát. Jaffe szerint bármilyen lenyomatanyagot használhatunk a foghúzások előtti lenyomathoz, de a dentokoll legalkalmasabb erre a célra, mert az elfordult, dőlt tengelyű, alámenő részekkel bíró fogak és felületek lem irtózására is kiválóan használható. Két. lenyomatot veszünk mindegyik állcsontról, vagy pedig a mintákról két pozitív modellt készítünk. A fogszínt is mindjárt a lenyomatvétel után meghatározzuk, hasonlóképpen viaszharapást is veszünk centrálokkl uzióban. Ha harapásemelés is szükséges, úgy az amerikai szerzők általában szükségesnek tart ják, hogy a sablonokkal megállapított harapásemelés után a mintákat arcívvel
