Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-03-01 / 3. szám
130 Ezen ankétet követőleg a belügyi és az iparügyi minisztérium közös átiratára Verebély Tibor dr., az Országos Orvosi Kamara elnöke ismét összehívta egyesületünknek és a fogtechnikusok vezetőit, amelyen éppúgy mint eddig, leszögeztük ebben a kérdésben elfoglalt álláspontunkat, miszerint csak ipari természetű kérdésekről vagyunk hajlandók tárgyalni. A tárgyalások e kérdésről még folyamatban vannak, mi mindent megteszünk, hogy különösen a kuruzslók elszaporodása folytán leromlott fogtechnikusoknak életnivóját valamiképpen növeljük, de orvosi kérdésben, úiabb jogkiterjesztésbe sem most, sem a jövőben belemenni .nem fogunk; hiszem és remélem, hogy ezen törekvésünkben az egész orvosi karra és annak hivatalos képviseletére, a kamarákra minden körülmények között számíthatunk. A kamaratörvénnyel kapcsolatosan a szakorvosképzés ügye is a rendezés stádiumába került és amint azt az 1936 július 18-án megjelent szakorvosi rendelet reánk vonatkozó része mutatja, egyesületünk vezetőségének több, mint egy évtizeden át folytatott küzdelme nem volt hiábavaló. E rendelettel a fogorvosi karnak régi kívánsága ment teljesedésbe, a többi ú. n. „kis“ szakmával egyenlő elbánásban és megítélésben részesülünk. A rendelet a szakmai kiképzés alatt álló kartársakat azonban súlyosan érintette, mert visszaható hatálya nem lévén, előre nem látott akadályok léptek fel a fiatalabb kartársaink elé. Ezeknek nehéz helyzetét elnökségünk azonnal felismerve, felterjesztést intézett a belügyminisztériumhoz, amelyben ezen körülmény figyelembevételével kérte a rendelet megfelelő szakaszának megváltoztatását. A helyesbítő rendelkezés rövidesen meg is jelent. Az egyesületi élet kiemelkedő momentumai közül meg kell említenem, hogy elnökségünk a magánorvosi érdekek hathatósabb támogatására a Fővárosi Alkalmazottak Segítő-Alapja szabályzatának újjáalkotása alkalmával, felterjesztést intézett a belügyminiszterhez és az alap intézőbizottságához, amelyben a körzeti fakultativ szabadorvosválasztás bevezetését kérte a fogorvosi szakmára vonatkozólag, tekintettel arra, hogy a Segítő Alapnál a többi szakmában a szabad orvosválasztás elve alapján történik a tagok kezelése. Reméljük, hogy eziránvú mozgalmunk sikeres lesz. A Budapesti Orvosi Kamara felkérésére a legkisebb oivosi díjazás megállapítására vonatkozólag a gazdasági bizottság meghallgatása után az eddigi irány ártáblázatunkat a mai kor követelményeinek megfelelően átdolgoztuk és azt a Kamara elnökségéhez felterjesztettük. A többi gazdasági természetű kérdésekre ehelyütt nem óhajtok kitérni, erről a gazdasági bizottság elnöke fog előterjesztésében részletesen referálni.