Fogorvosi szemle, 1936 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1936-02-01 / 2. szám
70 lakmuszpapír egyszerű segédeszközként szerepelhet, amit azután a laboratóriumi hydrogenioneoncentratio-vizsgálat kiegészít. Bár a nyálreactio önmagában nem bizonyító-értékű, mint diagnosztikai segédeszköznek, jelentősége lehet. Minél nagyobb a nyálelválasztás pl. táplálkozásnál, izgató szereknél, pilocarpin-injeetiónál stb., annál alkalikusabb, minél kisebb a nyáltömeg (éhezés, szomjazás, lázas izzadás, atropin), annál savanyúbb. A bennünket közelebbről érdeklő lokális szájűri betegségek a caries és pyorrheától kezdve a lágyrészek gyulladásos elváltozásáig, állandóan vizsgálat tárgyát képezik abból a szempontból, hogy van-e ezeknek kölcsönhatása a nyál chemiai tulajdonságaival szemben? 1). A. Entin szerint nagyfokú cariesnél a nyál pH-ja = 7.0, tehát neutralis; cariestől menteseknél pH = 7.32, tehát alkalikus; tökéletesen intakt fogaknál az átlagérték 7.41, tehát még alkalikusabb. Régebben Rose ugyanazt állapította meg. Perna ellenben úgy találta, hogy fogbetegeknél a nyál savanyú, 6.6—5.75 között ingadozik. Casarotto nem látott összefüggést a caries és a nyál vegyhatása között. Nálunk Veszprémi Olga végzett gondos nyálvizsgálatokat, de szabályszerű összefüggést a cariesindex s a nyál H-ionconcentratiója között nem talált. Paradentosisnál a nyál szerepe tisztázatlan. Broderick a nyál alkalikus eltolódását tapasztalta, ami a fogkőképződéssel is összefüggésben áll, mások ellenben, különösen amerikai szerzők (W. II. Hay) a paradentosist általános acidosisra vezetik vissza, ami főleg a diabetesek paradentosisánál az egész szervezetben kimutatható. Gerson, aki a tbc.-t diaetetikusan gyógyítja, paradentosisnál alkalikus diaetát ajánl. G. Fischer azt állítja, hogy paradentosisnál a tasakokban keletkező túlsavazást a nyál mészsói neutralizálják. Bock is azt tapasztalta, hogy itt a nyál sótartalma megváltozik. A fogkőképződést a nyál sav-bázis-egyensúlyának a megváltozása okozza. A nyálban levő earbonatokat és phosphatokat a szénsavfeszültség tartja egyensúlyban. Ha a szénsavfeszültség csökken, a sók kicsapódnak s ugyanakkor a nyál pH-ja is bázikusan eltolódik. A mészsók t. i. mint már említettük, általában kicsapódnak alkalikus közegben, viszont savanyúnál oldatban maradnak. A nyálnak ilyen irányú szerepét sokan tették vizsgálat tárgyává. Badenes szerint a kaliumionok főleg az alkalosist, a Ca-ionok pedig az acidosist regulái ják, a Ka és Ca tükör a vérben még kóros körülmények között is alig változik s így szabályozó szerepüket teljesíteni tudják, azonban a nyálban a szénsavfeszültség megváltozása a calciumionok túlsúlyát
