Fogorvosi szemle, 1936 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1936-03-01 / 3. szám
112 a sín kisfokú elmozdulásának a jele. Labilis lehorgonyzás elkerülhetetlenül carieshez vezet és ez ellen utólag keveset tehetünk. Már elmúlt az idő, hogy az idézett kellemetlenségek nagy részét ne lássam világosan, ha a pulpa megőrzése a principium is. Nem lehet ellenvetni, hogy novocain érzéstelenítéssel ne lehessen a pacienst megnyugtatni és a hosszú preparatiót kellő pontossággal elvégezni. Mint megfigyelhették, gyakran találjuk, hogy azon fogak előkészítése, melyek formájukat és axiális irányukat tekintve a'bnormisak, pár ülést is igényelnek, hogy megfelelően a pulpa vitalitásának sérelme nélkül rendbe hozattassanak. Láttuk azonkívül, hogy milyen nehéz egy interproximális barázdás sín behelyezése anélkül, hogy akadályokat találnánk. Akadályok, melyek jelentékteleneknek látszanak, sokszor csak átdolgozásuk után győzhetők le. Ezekntán számbavéve a parapulpáris horgonyzású sínekből származó előnyöket, úgy tűnik, hogy ezt az előnyt felülmúlják a velejáró azon kellemetlenségek, melyek a fogak tökéletes előkészítésének nehézségéből származnak és a horgonyzás labilitásából, mely előrehaladó síndislocatióhoz vezet, megelőző zománclaesiók után. Amikor a pulpa épsége is kockáztatva van, az egész munka helyreállításával ugyanazt kell elvégeznünk, amit éppen el akartunk kerülni. A Mamiok-féle sín az, amely leginkább használatos és logikusan, mert a rovására írt kellemetlenségek majdnem mind eltűntek a modern gyökérkezelési therapia bevezetése óta. Természetes, hogy a pulpa eltávolításánál arsenanhydriddel, vagy novocain anaesthesiával, a fogszövetek rögtöni, vagy későbbi haemocolorisatiójának kockázata fennáll, de ez nem következik be, ha a depulpatiót rögtöni többszörös H202 öblítés követi egész addig, amíg a véralvadék a gyökércsatornából el nem tűnt, követve ezt egy enyhén antiseptikus, vagy aseptikus eljárás, amely lehetővé teszi az esetleges periapicalis exsudatumok felszívódását. Lehetséges, hogy para- és periradikularis komplikációk fellépnek a canalisokban maradt pnlpamaradvány esetleges későbbi bomlása folytán. Itt utalok arra, hogy a horgonycsapoknak megfelelően kitágított és teljes hosszukban feltárt idegcsatornák hozzáférhetőbbek therapiásan ,s így jóformán elkerüljük annak a lehetőségét, hogy pulpamaradványokat hagyjunk bent a canálisban. Bár a legreálisabb alapon maradva is, a racionális gyógyeljárás ellenére is, némely esetben visszamaradhat valami mikroskopikus pulparészlet a canalisban és ez felhomolva, helyet adhat periapikálw komplikációnak. E komplikáció simptomatologiája a paciens részére relative elviselhető és a prognózis sohasem infaust, a fertőzés kimenetelét és a sín konservátióját illetően. (Befejezése következik.)
