Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-01-01 / 1. szám
35 Rögzítésre a V. 2 A. puha Wipla-ligaturadrót különösen alkalmas. Jó szolgálatot tesznek a rágófelületen keresztül áthúzott kötések is, melyek erősen domború falu fogaknál megakadályozzák az ívnek a foghúsra való csúszását, illetőleg a foghús bevágását, vagy megnyomását. A tüskés ív és gumiligatura segítségével a legszebb eredményeket érhetjük el nemcsak linearis, hanem sokszor még defektussal járó töréseknél is. A drótligaturák kikötésénél a kötés megszorításának foka és a ligaturáknak egyes tüskéken való átfektetése által a törvégeknek előre-hátra vagy jobbra-balra mozdított helyzetben való rögzítését érhetjük el, a gumigyűrűknek megfelelő tüskékre való akasztása segítségével ugyancsak a legkülönbözőbb irányú és nagyságú elmozdítások hozhatók létre. Ezek a teendők azonban nem definiálhatók és nem lehet őket szabályokkal pontosan leírni, mert mindig adott eset szabja meg azt, hogy melyik fogra, vagy melyik tüskére kell a drótkötést, vagy gumiligaturát helyezni. Az állcsonttörések kezelésénél különösen fontos szerep jut az orvos szaktudásán és ügyességén kívül a gyakorlottságának. mert itt eltekintve a manualitás szerepétől, a tapasztalat oly meglepő erőhatások megismerésére vezeti rá az orvost, hogy az még a századik betegnél is megláthat valami olyat, amit a százegyediknél hasznosíthat. A drótszálak és gumigyűrűk közvetítésével olyan erőforrások felett rendelkezünk, amelyek segítségével a legnagyobb izomellenállásokat is leküzdhetjük. A külföldön meglehetősen elterjedt kettős síneket (labialis és lingualis) nem használom, mert az amúgyis lepedékes és rosszul tisztítható fogakon mesterséges úton létesítünk ételpangásra alkalmas réseket általuk, amelyek méginkább előmozdítják a szájbűz és gingivitis kifejlődését. A gyűrűk feltevése előtt a (Pfaff-féle módszer szerint) selyemligatura segítségével szoktam a fogakat separálni. Teljesen helytelen azoknak az eljárása, akik az állcsonttöröttek fogainak separálását is az orthodontiában szokásos módon drótligaturák segítségével végzik. A separáló drótnak ugyanis nincs rugalmassága és ez csak ekkor felelhet meg rendeltetésének, ha a beteg erőteljesen rág, mert ilyenkor a szomszéd fogak kontaktpontja felett megcsomózott separáló-drót ék gyanánt nyomódik be a fogak közé. De az állcsonttörött beteg nem tud rágni és ezért nem is lehet a dróttal separálni, hanem ilyenkor rendszerint separálókorong alkalmazása válik szükségessé, ami eltekintve attól, hogy a vele való kezelés meglehetősen kellemetlen a betegnek, még a fog
