Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-05-01 / 5. szám
300 A statika alapelve, hogy a megterhelés nem egyenletesen oszlik meg egy test belsejében és így a kevésbbé igénybevett részek az egész test gyengítése nélkül feláldozhatok. Ez a tétel egyszerűen a következő módon bizonyítható: Ha egy test felületére nyomás hat, abban alakváltozást igyekszik kelteni, az alakváltozás rugalmas ellenerőt ébreszt. E rugalmas ellenerő neve: feszültség. A feszültség tehát a nyomás reakciója a testben. Egysége ugyanaz, ami a nyomásé: A feszültség arányos a nyomóerővel és fordítva arányos az p igénybevett felülettel: 8 = -р-................... (8: feszültség; P: nyomóerő; P: felület). Ha egy hengeralakú rudat hajlítunk, a henger felületének lesz egy olyan része, amely húzódik, a felület egy másik részét ugyanekkor összenyomjuk. (Ismert dolog, hogy egy ágat törve, annak előbb egyik oldala reped.) Elméletben a hajlított henger egyik alkotójában lép fel a maximalis húzódás, az ezzel átmérőben szembenfekvő alkotóra pedig maximalis nyomás hat. A felébresztett felszültség is a két vonal mentén maximális, a rúd belsejében már kisebb, a henger hossztengelye mentén pedig a feszültség 0-val egyenlő. A fenti képlet szerint, ha F felület nő, a feszültség csökken, ahol pedig csekély a feszültség, a felület is megkisebbíthető. Hengerünk középrészeit tehát lényeges gyengítése nélkül eltvávolíthatjuk, az így keletkező cső praktice ugyanolyan erős, mint volt a tömör rúd. Még a csövet is „skelettálhatjuk“. Legfontosabb megmaradni a két maximálisan igénybe vett alkotónak. Ilyen módon az eredeti rúd szerepét két erővonal látja el. (Megvalósítható például dróttal vagy lamelláikkal.) A fenti példához hasonlóan, minden testben igénybevételkor esetenként változó, de megszabott lefutású vonalak mentén keletkezik a legnagyobb feszültség, a test megerősítésekor elég ezen területek szem előtt tartása. A természet gazdaságosan jár el: az élő szervek szöveti képe gyakran mutatja az igénybevétel erővonalait. Ezzel az elvvel találkozunk a fog szerkezetében is, mégpedig kétféle változatban: 1. A fogak közepét lágy és erőműtani szempontból szerepet nem játszó állomány, a fogbél foglalja el. Erre a szövetre a fognak életjelenségei, regenerációja szempontjából fontos szüksége van. Jelenléte az előbbi meggondolás szerint a biológiai előnyökkel szemben nem jár statikai hátránnyal. A kemény fogállomány ugyanis úgy helyezkedik el, hogy a koronát kívülről ért erőbehatásokat a fogbélüreg megkerülésével vezeti a fog tartószerkezetére.
