Fogorvosi szemle, 1934 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
41 adventitiális szövet reactiójaként válik ki. Teljes elmeszesedés a vitalitás megszűntével jár. A második csoport betegségei a teljes restitutióig is visszafejlődhetnek, viszont sokszor járnak alveoláris abscessussal. A tályog gyakran a carieshez van közel. Exponált pulpán fejlődő tályognál sokkal kisebb a destructio. Kórszövettanilag a demarkáló rétegben tágult ereket lát thrombusokkal. A nekrosis elnevezést a pulpa elhalásának megjelölésére nem tartja helyesnek, hiszen a periosteummal összefüggő fog dentinje ebből még kap táplálékot s így vitalitása van. Kórszövettanilag a zsíros degeneratiót, zsírgolyócskák jelenlétét hangsúlyozza, mint kezdőpontját a sejtek gennyes szétesésének (Virchow). A polypus oka a hiányosan elmeszesedett fogakon keresztülhatoló ártalom. Exponált pulpán lép föl; a granulatio szöveti képét mutatja, néha hám fedi és ilyenkor az Ínyhez hasonlít. A sensitiv sprouting szövettanilag ugyanez, de fájdalmas és a fogbél megnyílását trauma hozza létre. Salter könyvén is érezhető az okszerű beosztás hiánya. Ugyanazon felosztás egyes részei hol klinikai, hol szövettani megfigyelésen, sőt még a subjektiv fájdalomérzésen is alapulnak. A képek így természetesen összefolyóak. Megfigyelései helyenként igen élesek, de a szöveti szerkezet leírása laza, mellékesnek tekintett. Három évvel később (1877) jelent meg Robert Baume-tói a „Lehrbuch der Zahnheilkunde“ : Az ép fogbél sejtes elemeit orsósejteknek írja, melyek főleg az erek mentén vannak nagyobb tömegben. Elastikus rostok sem ebben, sem a periodontiumban nincsenek. A periodontium közvetlen összeköttetésben van a csontvelővel és bár kórszövettanilag belső sejtdús és külső rostos rétegből áll, mégsem kettős hártya. A fogbél megbetegedései : gyulladások, sérülések és újképződmények. A cariestől éles határ nélküli az átmenet a pulpitisig. Ha a caries elpusztította a dentint, a szabadon fekvő pulpának még nem kell gyulladásba jönnie. Amíg szuvas dentin van, nem jellemző a spontán fájdalom; az intermittáló fájdalom pulpitisnél ritka. A gyulladásnál kórszövettanilag értágulást és exsudatiót lát a parenchymában, mely utóbbi a keményállományt is bevonhatja a megbetegedésbe. „Die Ausgänge der Entzündung“ (Albrecht felosztása megint kísért) : 1. Chronikus fogbéllob, amely alig különbözik az ép pulpától, csak a szétesés következtében helyenként kenőcsös, törmelékes masszák vannak; a gyors szétesés miatt fájdalom nincs. 2. A genyedésnél granulatiókon ülő genysejtek vannak, mikro-
