Fogorvosi szemle, 1934 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

24

hetünk, ami a mi elektródáink nagyságánál minimálisan 150—200 mA-nak felel meg; az átmelegítés ideje 15—20 perc legyen. Helyesebb a fractionált átmelegítés 3—4-szer öt-öt percig, közbekapcsolt szünetekkel. Indikáció: izületi fájdalmak, neuralgiák, ostitis, periodontitis, lymphadenitis, extractiók és resectiók utáni fájdalom és oedema, regionális mirigy duzzanat és száj fenéid infiltrátumok.

Ha az aktiv elektróda az inaktívnál lényegesen kisebb, akkor megfelelő áramintenzitás mellett az élő sejtek károsodása, coagulátiója jön létre. Ezen ismeret alapján a diathermiának egy másik irányú felhasználása vált lehetségessé: a „chirurgikus diathermia“. Czerny már 1910-ben leír egy eljárást, melyet diathermiás géppel végez. De aztán feledésbe megy ez a módszer és csak 1924-ben, 1926-ban az amerikai Wyéth és a német Döderlein számolnak be nagyfrequentiájú géppel végzett műtétekről. Először — jó géppel — Wucherpfermig írja le methodusát és eredményeit. A mi speciálszakmánkban pedig Mutier (Münster).

Előnyei: a metszést magát a nagy hőfok sterilizálja, vérzés nincs ; a lymph- és vérutakat a meleg coagulálja, miáltal mikrobáknak ide való bevándorlása igen nehézzé válik.

Indikációja: daganatok (epulis, polyp, fibroma) kimetszése, gingivektomia, abscessusök feltárása, próbaexcisiók, a sapiens felszabadítása, vérzéscsillapítás. Az elektródák: szikén kívül tű-, kacsvagy gömbalakúak.

A chirurgikus diathermia felhasználása a gyökérkezeléseknél azután magától adódott. A megbetegedett fog belsejét nagy meleggel, tűzzel gyógyítani nem új gondolat.

Egy perzsa orvos, Hali Abbas (aki 994-ben halt meg) „Királyi könyv“ című orvosi munkájának azon fejezetében, melyben a fogfájásokat tárgyalja, így ír: ha ópium és arzén nem használ, akkor forró olajjal és tüzes tűvel kell váltakozva az odvas fogba nyúlni, míg a fájdalom csillapodik. íme a pulpacoagulatio bevezetése a therápiába. Hogy azonban ez a módszer nem terjedhetett el és nem lehetett nagyon kedvelt a patiensek körében, ahhoz nem fér kétség.

900 év múlik el, a technika nagy lépésben fejlődik ; 1890 ; Breuer gyenge galvanikus áramot alkalmaz, hogy a gyökércsatornát „sterilizálja“ (5 percig 1 mA.), a fentiek alapján természetesen eredménytelenül. Fiedler 1905-ben antrax és mikrococcus pyogenes kultúrában 2 mA-t 10 percig behatva, fejlődésmentes udvart látott. Péter elektrolykus hatással vélt eredményt elérhetni. Mindezen próbálgatásoknak a megfelelő gép hiánya miatt meg kellett bukniok.