Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
187 összeegyeztetni, szükséges, hogy a kérdéshez hozzászóljunk. Hálásak lehetünk Fischer professornak, hogy a probléma velejére rámutatott, de különösen azért, hogy alkalmat adott a hozzászólásra azoknak, kik nincsenek vele egy véleményen. Előre kell bocsátanom, hogy nem tudunk egyetlen olyan esetről sem, hol az állcsont valamilyen gyulladásos bántalmánál az extractio és a betegség súlyosbodása között a causalis összefüggés kimutatható lett volna. Az ilyen összefüggést nem könnyű kimutatni, de egyes esetekben mégsem lehetetlen. Az okozati összefüggést meggyőző erővel bizonyítaná például, ha több olyan esetről lenne tudomásunk, hol az extractio után a véráramot baktériumok árasztották el, vagy pedig az extractio előtt a vérben már kimutatott baktériumok számát a foghúzás feltűnően növelte volna. Ez kétségtelen bizonyítéka lenne annak, hogy a foghúzás valóban utat nyitott a fertőzésnek és a bakteriuminvasio tényleg az extractio tényével van összefüggésben. Ilyen esetek ismertetésével azonban az irodalomban nem találkozunk, s ezt a saját gyakorlatomban sem tapasztaltam. Ha az extractio a vérkulturát csakugyan károsan befolyásolná, úgy ennek jelét a saját gyakorlatomban okvetlen láttam volna, mert a súlyosabb eseteimben nemcsak vérképvizsgálatokat végeztetek systematikusan, de vérbakteriologiai vizsgálatokat is, a hosszabb betegségek tartama alatt többször is. Ismétlem, ezt egyízben sem tapasztaltam, de annál több esetben figyelhettem meg azt a kedvező jelenséget, ha az állcsontokból az infectio forrását kiirtottam, sokszor az egész magas (25—30 ezres) leukocytaszámok is esésszerűleg csökkentek. Az a körülmény, hogy az extractio után a betegség súlyosbodott, egymagában semmit sem bizonyít. Súlyos kimenetelű eseteket épúgy látunk foghúzás után, mint olyankor is, midőn extractio még nem történt. Az sem bizonyíték, hogy egy látszólag enyhe lefolyásúnak ígérkező betegség vett rossz fordulatot az extractio után. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy a legsúlyosabb osteomyelitis magvát rejtő betegség is elég gyakran, mint ártatlan periostitis kerül először a szemünk elé. A klinikai tünetek ezekben az esetekben még nem fejlődtek ki annyira, hogy a betegség súlyosságára a figyelmet ráirányítaná. Tudjuk, hogy a röntgenfelvétel sem tájékoztat minden esetben. A kórokozóknak bizonyos időre van szükségük ahhoz, hogy a csontszövetben olyan elváltozást idézzenek elő, amely már röntgenologice is kimutatható. Főkép a súlyosabb esetekben látunk ú. n. röntgenlappangási időszakot. De a kórokozók sem mindig ugyanazok, s a virulentiájuk is különböző. A szervezet ellenállóképességének, a világrahozott és szerzett dispositiónak pedig ugyancsak nagy 3*
