Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-03-01 / 3. szám

196

rejlik, hanem a kemény, fibrosus szalag hatalmas ellenállóképességét igazolja, amely a fogat az alveolushoz rögzíti, mint a marginális szövetét egyáltalában,“

Alapos megfontolás után és gyakorlati tapasztalatokkal bőségesen alátámasztva Schröder odakonkludál, hogy a pántot ^ mm.-nyire vezessük a foghús alá, hogy továbbá a tasakban fekvő zománcnak meghagyásával és a párhuzamosfalú előkészítés szemmeltartásával kímélhetjük meg a pulpát legjobban — hozzá teszem, a patienst is a túlzott lecsiszolás kellemetlenségeitől ■—, anélkül, hogy az eredményt kockáztatnék.

Ami pedig kartárs úrnak azt a megjegyzését illeti, hogy koronahüvelyem készítéséhez 40 phasisra van szükség, azt csak úgy fogadhatnán el, ha a technikus minden megmozdulását egy-egy phasisnak tekinti.

Ezzel szemben be tudom bizonyítani, hogy egy rágófelület szabályszerű öntése és a hozzávaló beágyazás ideje alatt koronahüvelyem kényelmesen elkészíthető.

Hogy egy koronahüvely kihúzásához (egyébként kész koronahüvelyeket lehet kapni ) és ebben egy természetes korona lenyomata után készült positiv fémkorona és annak negativja között miért volna oly nehéz a formát kistancolni, azt igazán nehezen tudom megérteni.

Tény az, hogy ezt bármely kezdő technikus első látásra játszva megtanulhatja és elvégezheti, miként arról meggyőződtem.

Ugyanezt azonban nem lehet a rágófelület furnérozásáról (ez az orvost illeti), vagy az öntésről elmondani.

Minden sikerült öntés örvendetes eseményszámba megy —, főként, ha gyűrűre, csapra történik, egyáltalában, ha az öntőgyűrűbe beágyazott fémrészekre öntünk.

Én magam, aki már a Solbrig-fogó megjelenése óta öntök, nem tudhatom előre, hogy az öntés biztosan sikerül-e, de nem tudhatják azt a legnagyobb gyakorlattal bíró technikusok sem, bizony nem egyszer fordul elő, h ogy az öntést meg kell ismételni. Az én húzott koronahüvelyemnél, úgyebár, ki van zárva, hogy azt meg kelljen ismételni, természetesen, ha azt lege artis készítjük.

Én azért világért sem akarom állítani, hogy a Ledniczer-féle koronahüvely ne volna értékes módszer, sőt azt állítom, hogy joggal megérdemli, hogy a gyakorlatba bevezettessék.

A két módszer egymás mellett barátságosan megfér és remélem, hogy mindkettő, mivel a haladást szolgálja, a jelenleg még mindig használatos occlusiós koronahüvelyeket ki fogja szorítani.