Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
172 Súlyos és következményeiben sokszor kiszámíthatatlan veszedelmet jelent a szervezet szempontjából, ha az infectio szétterjed az egész állcsont belsejében, mint osteomyelitis diffusa phlegmonosa'. Már kezdetén rendkívül magas lázzal (39—40° C.), rendszerint hidegrázással indul meg, amihez az állcsont környékének rendkívül fájdalmas, oedemás beszűrődése járul. A lázas állapot napokon, esetleg heteken változatlanul fennállhat a gyulladásos oedema folytonos fokozódásával és terjedésével, ami úgy az arc, mint a száj felé igen tetemes nagyságot érhet el. Az összes fogak meglazulnak, spontán kihullanak, helyükről kevés savós geny szivárog. Csak hosszú idő múlva mutatkozik geny az állcsont mentén, ami vagy a száj üreg felé, vagy a bőr felé keresztül tör s ilyenkor a genyes sipolyok mögött a részleteiben, vagy egészében elhalt állcsontot találjuk. A láz ugyan csökken, de meg nem szűnik, a sipolyokból állandóan bőven ürül a geny, a beteg kachektikus külsőt nyer, szervezetében különböző zsíros és hyalinos degeneratiók lépnek fel. Ezt a kórfolyamatot mint osteomyelitis chronicá-l ismerjük. Az acut infectiosus ostitis vagy osteomyelitis a szervezetre ugyan rendkívül súlyos hatással van, de a nagyobb veszedelmet ott rejti magában mégis, hogy az infectio innen tovább terjedhet. Ennek a továbbterjedésnek első formája az, midőn a genyesen beszűrődött csontterületek külső felszínén, a csonthártya mentén lobos folyamat képződik: a periostitis acuta. A lobos exsudatum minősége szerint periostitis acuta serosát, abscedenst vagy phlegmonosát különböztetünk meg. A periostitis lényegileg, azt mondhatnék, minden dentalis infectiónak kísérő jelensége a serosus formájában, ha az infectio a fog üregén túl terjedt. A gyakorlat szempontjából azonban jelentősége a periostitisnek csak akkor van, amidőn a másik két forma: az abscedens és a phlegmonosa fejlődik ki. A periostitis acuta abscedens mint subperiostealis abscessus jelentkezik, rendszerint a megtámadott fog közelében, az állcsont külső vagy belső felszínén, aszerint, minő az állcsont spongiosájának anatómiai struktúrája, minő a corticalis állományának vastagsága, tehát milyen irányban tud a geny könvnyebben a csontvelő üregéből továbbterjedni. Klinikai szempontból fontos megkülönböztetnünk olyan subperiostealis abscessus-typusokat, melyek közül az egyik a processus alveolarishoz közeleső területre lokalizálódik, amikből az igen gyakori submucosus abscessus, az ú. n. parulis fejlődik ki; a másik az állcsontnak a fogtól távolabb eső területén fejlődik ki, nagyobb kiterjedésű s ezekből fejlődnek ki rendszerint a bőr alatti tályogok. Ezek a periostealis genygyülemek, abscessusok, az exsudatum (a geny) mennyiségének növekedése következtében
