Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
30 Közlemény a budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegyctem stomatologiai klinikájáról. Igazgató: Szabó József dr., egyetemi ny. r. tanár. A betétes hídhorgonyok teherbíró-képessége.* Irta: Ledniczer Sándor drv az Orvostechnikai laboratórium vezetője. Rank szerint Fauchard már 1728-ban használt betétszerü hídhorgonyokat, általában azonban 1869 óta (Bing) beszélünk betétes hídhorgonyokról. Noha ezek a betétek alakjuk és készítésük tekintetében sokban eltértek a ma használatosaktól, az az elv, hogy fogpótlást meglevő fogakhoz mereven erősítettek segítségükkel, kétségtelenül fedi a betétes horgonyzás fogalmát. Black nevéhez fűződik a betétek terén a háborúelőtti időkig szerzett és összegyűjtött tapasztalatok rendszerezése, ám a Blackrendszerű betétek a physiologiás fogkorona elvesztett részeinek pótlására hivatottak csupán, a hídművek horgonyzására legtöbbször gyengéknek bizonyultak. A betétek teherbiróképességét bizonyos módokon fokozni kellett, hogy a teljes borítókoronával egyenértékű hídhorgonyokká váljanak. Hogy a Black-rendszer bizonyos tekintetben mégis alapja maradt a mai betétes horgonyzásnak, annak oka a rendszer két nagy előnye. Először, hogy a pillért az „extension“ révén a legjobban biztosítja a szuvasodás ellen, másodszor, hogy a betétek behelyezésének iránya a legnagyobb megterhelés irányával azonos, ami azt jelenti, hogy a terhelés a betéteket egyenesen beszorítja a ka vitásba. Nem egészen így áll azonban a helyzet, ha két vagy több fogat ilyen betétekkel olyanképpen kötünk rendszerbe, hogy köztük hiányzó fogakat is pótolunk. A hézagfogakra, illetőleg az egyes betéthorgonyokra ártalmatlan erőhatás a rendszerbekötés révén áttevődik más betéthorgonyokra, melyekre ez a hatás már károssá válhat, ha nem gondoskodunk eleve ezen káros hatások kiküszöböléséről. * A Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete felsődunántúli fiókjának alakuló gyűlésén, Székesfehérváron megtartott előadás.
