Fogorvosi szemle, 1929 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
39 legmegfelelőbb sugárirányt jelezné. E pálcikák irányát Róna dr. „empirikus módon nyert, valamint számításokkal megállapított adatok középértéke szerint“ adta meg. Két ilyen iránymeghatározó rendszer szolgál a felső, másik kettő az alsó fogsorról készülő felvételekhez, amelyek közül a felső fogak felvételéhez való két rendszer egy közös tengelyre van applikálva. A szerző szerint, ha a film exponálása a készüléktől jelzett irányú sugárral történik, az eredmény egy pontosan centrait fogfelvétel lesz. Ez és a készülék könnyű kezelhetősége adná meg az eszköz bevezetésének jogosultságát. Ez a tetszetős elgondolás nem teljesen fedi a tényeket. Mint kevésbbé jelentős körülményt bocsátom előre, hogy a leírt készülékkel való centrálás egyáltalában nem egyszerűbb, mint például a Dieck-féle centráló használata, már csak azért sem, mert a Dieck-féle egy darabból álló készülék helyett itt három darabbal kell dolgozni! Jelentős azonban az, hogy a szerző készüléke, ha látszólag le is egyszerűsíti — mert mechanikussá teszi — a centrálást, de annak pontosságához egyáltalában nem járul hozzá, mert nem számol egy igen fontos tényezővel: az állcsontok felépítésének és a fogtengelyeknek a frankfurti horizontálishoz való viszonyának individuális különbözőségével. Ennek következménye az, hogy míg a készülék nélkül való centrálásnál az orvos érzékeinek individuális különbözősége volt a felvételekben mutatkozó centrálási hibák forrása, a Róna-féle készüléknél a betegek individuális különbözősége teszi — a véletlen congruentiától eltekintve — lehetetlenné a fősugár irányának helyes beállítását. Nagyon megvesztegető ugyan a szerzőnek fent idézett állítása, amely szerint empirikusan nyert, valamint számításokkal megállapított adatok középértéke határozza meg az alkalmazandó sugárirányt, de ez a kijelentés mindjárt a készülék legsúlyosabb kritikájává válik akkor, ha a középértékektől való eltérések nagyságára gondolunk. E kérdéssel kapcsolatban nem fogok a finomabb részletekre kitérni, csak azt szeretném demonstrálni, milyen súlyos elrajzolások származnak abból, hogy a szerző készüléke szerkesztésével nem volt tekintettel az individuális, főként a mélyharapásnál, nyitott harapásnál, progeniánál és prognathiánál mutatkozó eltérésekre, hanem mindezekre csak egy középértéket állapít meg. E demonstratio célját szolgálja alanti ábra, amely a lehető torzításokat mutatja, ha a fogtengely és frankfurti horizontális viszonyának különbözősége mellett ugyanazon irányú fősugárral készítünk felvételt. (A szerző nem említi, hogy a fogakhoz odafektetett, vagy pedig a harapási síkban elhelyezett filmhez szerkesztette-e eszközét, ezért az ábra mindkét lehetőséget érzékelteti.)
