Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928-08-01 / 8. szám

641 addig a gödöllői vizek átlagos összkeménységi foka 29.3. Ez a még három fokot sem kitevő különbség nem magyarázhatja meg a két község között levő nagy százalékdifferentiát. Azt hiszem, inkább lehet a megbetegedések okát a szadaiak rendkívül rossz táplálkozásában keresni, ahol igen gyakran meg­történik, hogy nyáron, a legnagyobb munkaidőben egy-két darab nyers uborka és kenyér az ebéd. Egy másik oka lehet a fogszuvasodás ilyen nagy elterjedésének a Szadán nagyon gyakran előforduló egész közeli rokonok közötti házasság, amely azután gyengébb nemze­déket produkál. Valószínű, hogy a korcsabb nemzedék rosszabbul fejlett fogai képezik egyik alapját a szuvasodás nagy százalékának. Hogy Szadán mennyire rosszak a fogak, azt mutatja, hogy 25—30 éves korban, különösen a nőknek, már frontfogaik alig vannak. Mindenesetre szükséges és érdekes lenne a helyi viszonyok tüzetes tanulmányozása, amikor esetleg a felderített okok alapján elindulva, talán preventive is lehetne tenni valamit a szuvasodási index csökkentése érdekében. Érdekes még megemlíteni, hogy Gödöllőn, ahol kisebb volt a szuvasodási index, sokkal több volt a rachitises fogazat és fogsor­anomália, mint Szadán, ahol viszont a szuvasodási index volt nagyobb. Miután a vizsgálatokat Gödöllőn befejeztem, december elején megkezdtem a gyermekek kezelését. Minden olyan gyermek szüleit, akinél beteg fogat találtam, szülői értesítőlapon figyelmeztettem arra, hogy gyermekének hány kezelendő, illetve eltávolítandó foga van, melyet, ha módja van hozzá, privát fogorvosnál kezeltessen, ha ezt anyagi körülményei miatt megtenni nem tudja, akkor egyezzék bele abba, hogy az iskola­fogorvosi rendelőben kezeljük a gyermekét. A szülői értesítőlap alján egy leszakítható szelvényt adtunk a szülői nyilatkozat részére, amelyet aláírva mindenki köteles volt visszaküldeni és amelyen a szülő kö­telezi magát arra, hogy gyermekét vagy privát fogorvosnál fogja kezeltetni, vagy kéri, hogy az iskolafogorvosi rendelőben mi díj­mentesen kezeljük gyermekét. Ez a nyilatkozat a gyermekek iskolai kötelezettségének egész idejére szól. A visszaküldött, vagy vissza nem küldött szülői nyilatkozat alapján azután minden egyes nyilvántartási lapot feltűnően meg­jelöltünk, hogy kezelhető (K), nem kezelhető (0), vagy privát ke­zelést (Pr) óhajtott a lap tulajdonosa és így rendeztük azután a kartonokat. A szülői nyilatkozatokat elrakva megőrizzük, hogy az szükség esetén bármikor megtalálható és felmutatható legyen. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom