Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928-03-01 / 3. szám

213 A fogorvosi gyakorlatra és fogtechnikusokra vonatkozó törvények és rendeletek Dr. König .József, az alsódunántúli fiók kiváló elnöke, kinek ernyedetlen munkássága hazánk összes fogorvosai előtt ismeretes, újabb jelét adta önzetlen fáradozásának. Összegyűjtötte mindazon rendeleteket és törvényeket, melyek a fogorvoslásra és főleg a fog­technikusipar gyakorlatára vonatkoznak. Indítványt nyújtott be a M. F. E. központi választmányához, hogy nyomtassuk ki e rendele­teket és különlenyomat formájában juttassuk el az összes vármegyei és városi tisztiorvosoknak, sőt esetleg a közigazgatási hatóságoknak is. Ennek szükségességét az a körülmény indokolja, hogy mint számos esetben kiderült, az illetékes tényezők feljelentések és vitás kérdések eseteiben nem ismerték kellőleg az erre vonatkozó rendelkezéseket s az eljárások így késedelmet szenvedtek, sőt néha téves ítéleteket is hoztak. Az M. F. E. választmánya egyhangúlag elfogadta dr. König indítványát és felkérte a F. Sz. szerkesztőségét, hogy tegye meg ezirányban a szükséges lépéseket. A szerkesztőség ezen indít­ványból kifolyólag a mai napon megkezdi a törvények leközlését és azt hisszük, kartársaink csak helyeselni fogják ezen actiónkat. Heller dr. A m. kir. belüg y minist er 1871. augusztus hó 1-én 18.644. sz. a. kelt körrendeleté valamenyi törvényhatóságnak. Azon célból, hogy a foggyógyászati gyakorlat az ország viszo­nyainak és a közönség érdekeinek megfelelőleg szabályoztassék: az országos közegészségi tanács meghallgatása után és egyetértőleg a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi magy. kir. ministeriummal, követ­kezők határ őzt atnak:

Next

/
Oldalképek
Tartalom