Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1928-02-01 / 2. szám
120 Ezáltal tiszta képet nyerünk arról, hogy az egyes okok jelenléte által hány százalékban, milyen fokú eariositás áll fenn, egyúttal kimutatva azt a különbséget, hogy a earieses egyének százaléka, vagy ezeknek változatlan volta mellett a fokozati százalék emelkedett-e? Azon hiba, mely abból származik, hogy a fogak számával (32-vel) osztva a 100%-ot, egyszerűen hármat vettem és önkényesen ezt a hármat a felületes, penetráns caries és a fog teljes pusztulása szerint 1, 2, illetve 3%-ban állapítottam meg, nagy vizsgálati anyag mellett elenyésző csekélység. Ezzel szemben biztosítja a könnyű áttekinthetőséget és az eljárás könnyű voltával a nagy anyaggal járó nagy munka redukálását. Hogy a caries aetiologiajában szereplő factorok milyen arányban vesznek részt, azt az ilyen vizsgálat által nyert eredmény is kifejezi, lesznek azonban olyan okok, melyeknél az összehasonlítás ilyen módja még nem lesz elegendő. Vegyünk egy példát: a rachitist, amelynek elég lényeges szerepet juttatnak a fogszú aetiologiájában. A rachitis a korai gyermekkor megbetegedése (különösen a 2—4. évig) ; ha az ilyen 2—4 éves, angolkóros gyermeket vizsgáljuk, akkor a caries százalékemelkedése nem igen lesz feltűnő más, egészséges gyermekekkel szemben. Ezeknek a rachitikus gyermekeknek legnagyobb része meggyógyul, a tünetek nyomtalanul eltűnnek, vagy esetleg csekély, gyakran csak szorgos kereséssel megtalálható rachitikus stigmákat hagyva hátra. Ha az ilyen, rachitist kiállt gyermeket 10—12 éves korában vizsgáljuk, a legtöbbször egészségesnek vesszük. Pedig az ő állandó első molárisának és metszőinek fejlődése éppen abba a korba esik, aihikor ő rachitikus volt. És a vizsgált 10—12 éves, egészségesnek minősített gyermek nagyfokú cariesét meg tudnék magyarázni az ő kiállt rachitisével. Az anainnesisre támaszkodni nem lehet, de nem is szabad, egyrészt a tömeg indolentiája, másrészt inintelligentiája miatt. Itt és hasonló eseteknél csak egy segít: a „leletek összehasonlítása“. Ha ismerjük egy gyermek testi és szájbeli leletét 4, 6, 10, 14, stb. éves korában, akkor, kiiktatva a könnyen tévedést okozó individuális factort, ugyanazon egyeden meg tudjuk állapítani, hogy különböző okok milyen változást (a caries fokának milyen emelkedését) vonták maguk után. Az eredményeket az előbbi schemába csoportosítva, egyrészt azt látjuk, hogy rachitist kiállt gyermekeknél milyen százalékban és hány esetben lépett fel caries, másrészt ezek a számok milyen különbséget mutatnak nem rachitikus gyermekek számadataival szemben, akkor ezáltal módunkban áll az egyes okokat valódi nagyságuk szerint értékelni.
