Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
23 Ennélfogva az történt velem, hogy a nálam különbek nem vállalkoztak és én ragadtam benne a szegedi fiók elnökségében mindmáig, remélhetőleg már csak holnapig . .. Talán csak holnapig... A pechemnek azonban ma még folytatása van( az, hogy nekem most, a hivatalomnál fogva, valami csodaszép, de legalább is szörnyen okos beszédet kellene mondanom. Ehelyett pedig nyilván máris közszívdobogást okoztam, mert bizonyosan észrevették már az első szavamnál, hogy kisgimnazista koromban szavaltam utoljára és azóta az egész retorikám egy kis rigmusra zsugorodott: „a nyelvemnek dadogása — a szivem ékesszólása“ ... Ezzel a retorikával pedig én most mindjárt bele fogok gabalyodni — a nyolcvanas évekbe, ami — magam is belátom — megint csak nyugtalanítani fog mindenkit: azokat is, akik még akkor a világon sem voltak, — hát még azokat, akik csakugyan éltek!... Akkortájt Csiky Gergely pompás színművei sokszor voltak műsoron s gondolom, „Mukányi“ című vígjátékában folyt a mulatságosan ádáz küzdelem a neológusok és orthológusok között. A nleológusok, persze, leginkább az orvosok és természettudósok közül kerültek ki s nyakra-főre gyártották az „orr-porc-sorv“-ot, meg a „nyak-fic-dag“-ot, amit az orthológusok legott azzal toroltak meg, hogy a „nyugdíjasok“-at „nyugalom-jutalommal ellátottak“-ká degradálták, de még a„hordárok“-at is átértékelték „hordók“-ká... így lett aztán a „születendő“ gyermekből is „szülésre váró“... Hölgyeim és Uraim! Most már enyhülhet a közszívdobogás, mert odaértem a mondanivalóm elejéhez és nem lesz messze a vége sem ... Mi ugyais azért vagyunk most itt együtt, mert holnapra egy „születésreváró“ gyermek megszületését várjuk: a szegedi fiókét. Nem tagadjuk, mert nem is tagadhatjuk, hogy egy kicsit soká tartott a — viselés állapot.. . Immár azonban kétségtelen, akárki akármit gondolt is, hogy csupán csak egy kis „túlhordás“ történt... Mi, szegediek, úgy hisszük, hogy az újszülött annál életrevalóbb lesz. Az ómeneket is jóra magyarázzuk, így azt is, hogy az újszülöttet a keresztlevele, az Alapszabály már készen várja.. . Nincs is mit aggódnunk a jövője miatt: olyan előkelő az atyafisága és annyi itt a hathatós pártfogója, hogy az lenne a „kunszt“ igazán, ha mégis élhetetlen lenne ... íme, itt ül közöttünk a gondos és jóságos keresztapa is, akiről mi máris tudjuk, ha Ő maga nem tudná is még, hogy nemcsak a keresztelőre vállalkozott, hanem később is el-ellátogat majd hozzánk, hogy járni is megtanítsa a keresztgyermekét . . . Hanem most már az én pechem is végére jár, kezdődik a szerencsém. Mert enyém lehet a nagy tisztesség, hogy arra kérjem Önöket: Ürítsenek velem együtt poharat arra a gondos és jóságos keresztapára, vezetőnkre, Urunkra, Mesterünkre, Szabó professzorra, hogy az Űristen kedves családjával, egész vezérkarával és minden ittvaló vagy otthonmaradt hívével együtt sokáig éltesse!
