Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
39 loma sem veszítette el teljesen, kilenc szövettanilag vizsgált esetet analizál a szerző cikkében s arra a conclusióra jut, hogy a Röntgennel elérhető egy bizonyos klinikai javulás s esetleg a granuloma hegesedése is egy bizonyos fokig, de mivel a granuloma nem veszti el kezelés után sem gyulladásos jellegét, a folyamat kiújulhat, vagyis végleges gyógyulás a szerinte kezelt esetek egyikében sem következett be. Varga dr. Dr. Arved Borg (Wien): Régebben fennálló kétoldali mandibulaficam egy esete. Zeitschrift für Stomatologie, 1926, 10. sz. Az állkapocs traumás luxatiója jól ismert, de nem nagyon gyakori kórkép. A betegek rendesen mindjárt orvosi segítséget vesznek igénybe, de ha mégis hosszabb ideig fennáll a luxatio kezelése, igen nagy nehézségeket okozhat. Az eset a következő: 31 éves nőbeteg, kinek epileptikus rohamai szoktak lenni, egy ilyen alkalmával, két hónap előtt kiugrott mindkét oldalon az állkapcsa, vissza nem tudta helyezni, azóta erősen gátolja az evésben és a beszédben. Reponálni próbálják mély narcosisban, de nem sikerül. Véres repositiót kísérelnek meg, ez meg is történik nagy nehézségek árán, azonban a beteg, amint felébred a mély narcosisból, ismét epileptikus rohamot kap és a mandibula kiugrik. Az operatiót megismétlik, eredmény nem jobb. Beteg erysipelast kap. Gyógyulása után ismét felveszik a klinikára. Retentiós apparatus készítését határozzák el. Mivel a fogak a sok próbálkozás következtében meglazultak, nem lehet egyes fogakat összekapcsolni, hanem egy merev, vékony ezüstborítást készítenek az összes fogakra, melyet felcementeznek és ligaturákkal a fogakhoz erősítenek. Közvetlen utána mély narcosisban reponálják a mandibulát; mikor megvan a teljes okklusio, drót segítségével egymáshoz erősítik a két fogsort (a borításon horgocskák voltak) és így fixálják az állkapcsokat. A beteg táplálása a hiányzó fogak helyén át történik, folyékony és pépes ételekkel. Három hónap múlva eltávolítják a drótligaturákat, majd két hét múlva a síneket. Az okklusio kifogástalan, beszélni, enni jól tud a beteg. Általában véres repositiót akkor alkalmazunk, ha a vértelen eredménytelen volt; az operatio célja a repositiónak valamely akadályát eltávolítani; végső esetben az izületi fejecseket kell reszekálni. A vértelen repositiónak több módja van. A repositio után a fősúlyt a fejecseknek a retentiójára fordítjuk, amit legalkalmasabban az intraoralis sínekkel érünk el. Sípos Stefánia dr. H. Wermuth, Wien: Az állkapocs exostosisai és hyperostosisai. Zeitschrift für Stomatologie, 1926, 10. szám. Előbbi alatt az állkapocs csontállományának körülírt, a normálist meghaladó kinövéseit értjük, utóbbi elnevezést akkor alkalmazzuk, ha az állcsont valamely része diffusan, tömegében gyarapodott meg, avagy, ha a maxilla vagy mandibula teljes egészében vagy féloldalian megnagyobodott. A kettő között átmeneti formák is vannak. I. Exostosisok. Nem ritkák az állkapocson, a jóindulaiú tumorok cca. 7°/0-át teszik ki. Megjelenési alakjai többek között a torus palatinus és torus bilateralis mandibulae. Az exostosisok rendszerint a fiatalabb életévekben (20 év) keletkez-
