Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
23 arra, hogy ezt az előnyt ne engedjük ki a kezeink közül. Minden orvosi gondolkodásnak is ellentmond a tejfogazat kezeletlenül hagyása, hiszen mindenfajta therapia legfőbb elve a prophylaxis. Sokkal nehezebb egy már kifejlett anomáliát kezelni, mint alkalmas eszközökkel kifejlődését megakadályozni. Amint a konzervatív fogászatban egy defektus észre nem vevése a Kantorowicz-fé\e „Theorie vom kleinen Loch“ értelmében műhibaszámba megy, úgy az orthodontistának is több figyelmet kellene az anomáliák első symptomáira fordítania és minden tőle telhetőt ellenük megtenni. Kétségtelen, hogy protrusiok, nyílt harapás, ál- és valódi progeniák a tejfogazatban, a maradandó fogazat hasonló progresszív folyamatainak alapját képezhetik. És ha meg is tudom érteni, hogy a szülők és a piciny gyermekek környezete az anomáliában és a vele járó esetleges beszédzavarban különös bájt talál, akkor mindezek dacára, éppen a fogorvos hivatott arra, hogy felhívja a figyelmet, hogy ezek az állapotok később csak sokkal nehezebben, vagy egyáltalán nem befolyásolhatók és károsak, de meg kozmetikus irányban is hátrányosak. Egy kicsiny, selypítő szájacska elragadtathat, de milyen csúnya a selypítés az idősebb korban. A fogsorok közé nyomuló nyelvcsúcs, amint a protrusióknál, a nyilt harapásoknál előfordul, bizonyára igen bájos külsőt kölcsönöz egy piciny gyermeknek, de milyen zavarólag hat nagyobb gyermekeknél és milyen csúnya felnőtteknél. Ha pedig meggondoljuk, hogy mily nehéz ezek kezelése a későbbi korban, úgy a tapasztalt fogorvos minden befolyását latba fogja vetni, hogy minél korábban kezelésbe jussanak az ilyen esetek. Mindezekhez hozzájárul még, hogy a kezelési methodusok ebben a fiatal korban a lehető legegyszerűbbek és hogy úgy az állcsontok, mint a fogak a legfinomabb ingerre is reagálnak megfelelő készülékek alkalmazása mellett. Ilyenkor gyakran hónapok alatt elérhető az, amire egyébként évek kellenek. Ha azt tapasztaljuk, hogy a tejfogak nem állítódnak be hézagosán, akkor is jól tesszük, ha beavatkozunk prophylaktikusan. Ismeretes, hogy az állcsont frontális részletének a fejlődése az ötödik életévvel egy bizonyos fokig lezáródott és az állcsont annyira kitágult, hogy a maradandó fogak az őket megillető helyet elfoglalhatják. Ez normálisan abban nyilvánul meg, hogy a front tejfogak között hézagok támadnak. Ha e hézagok nem jelentkeznek, hanem a tejfogak szorosan egymás mellett maradnak, akkor ez annak a jele, hogy az állcsont tágulása nem történt meg a kellő mértékben, úgy hogy a maradandó fogak szűkén fognak állani.
