Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1924-01-01 / 1-3. szám

Könyvismertetések. Dr. Salamon Henrik: Eine Systematik der zahn­ärztlichen Brückenarbeiten. (Sammlung Meusser. Verlag von Hermann Meusser, Berlin. Heft 14.) 50 ábrával. 1923. Ára 18.000 korona. Salamon, aki már 1923-ban megjelent „Fogpótlástan“ című munkájában ismertette a saját maga által felállított igen logikus hídpótlási rendszertanát, úgy látszik, súlyt helyez arra, hogy azt a rendszert, melyet ő annyi körültekintéssel és oly kiváló logikával állított fel, ismerjék meg a szűk haza határain túl is, különösen pedig a németek. Helyesen mondja ugyanis Salamon, hogy csodálatosképen a német szakférfiak, kik pedig a systemafelállítások nagymesterei, mintegy nem­zeti sajátos hajlamosságnál fogva, a fogpótlástannak épen ezt a részét hagyták „rendszer nélkül“. Sorra veszi mindjárt műve bevezető részében a kivá­lóbb német mesterek és szakírók, mint Herbst, Eugen Müller, Gustav Preiswerk, dr. Fritz Schenk, Prof. Schröder, Reichelmann, Werkenthin, Arthur Simon, Adolf Klughardt, sőt az amerikai Evans Goslee, Burgess, a francia Roussel munkáit és meg­állapítja, hogy a fogpótlástannak ezen igazán fontos része mennyire rendszertelenül tárgyaltatik; nemcsak a különböző auctorok, hanem egy-ugyanazon auctor is többféle egymással összetéveszthető, mégis ugyanazon fogalmat jelenteni hivatott terminus technicust használnak. Kívánatosnak tartja, ámbár nem akarja a saját terminológiáját ráerőszakolni a tudomá­nyos világra, hogy egy ugyanazon fogalom egyazon terminus technicussal jelöltessék meg s ne történhessék meg az, ami

Next

/
Oldalképek
Tartalom