Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1924-05-01 / 5. szám
151 esetemben két Randolf moláris tartókorona és ezenfelül 11 nyerges, tömören öntött, a Fenchel által megállapított 1 25 gr. súlyánál súlyosabb, legalább 2, sőt ennél is nagyobb súlyú, terjedelmes hézagfogak szerepeltek a hídtestben, tehát a fogyás, illetőleg a szervezetbe jutott réz mennyisége is okvetlen nagyobb mértékű, amint azt Grünfeld dr. a Frenchel adatai alapján kissé részrehajlóan kiszámította. Az én esetem azonban nem áll egyedül. Azóta klinikánkon több ily eset fordult elő. Többek között egy fiatal leánynak két, 4—4 tagból álló hidat szabályszerűen készítve magam helyeztem be a beteg határozott óhajára — figyelmeztetésem ellenére — Randolfból. A beteg sírva kérte pár nap múlva a hidak azonnali eltávolítását. Aznap, hogy Grünfeld dr. cikke megjelent, F. J.-né 50 éves tisztviselő neje előadja, hogy undorító fémízeket érez a szájában, reggelenkint gyomra és feje fáj stb., míg a híd feltétele előtt soha semmi ily természetű panasza, baja nem volt. Megvizsgálva a beteg szájüregét, a 6 felső természetes fogra helyezett 12 tagú, alsó 11 tagú hidat találtam 4 alsó, természetes fogra fixen felerősítve. A beteg azon kéréssel jött, vizsgálnám meg a hidak anyagát, mert azt gyanítja, hogy nem aranyból valók, holott ő aranyat kért. A vizsgálatnál kiderült, hogy az összes alkatrészek Randolfból, vagy hasonló fémből valók. Az esetek oly gyors egymásután következtek és annyira hasonló panaszokkal, hogy az ily természetű panaszokat a klinikán röviden „Randolf“-panaszoknak hívjuk. Ismét hangsúlyozva, hogy a gyakorlatomban és a klinikán tett tapasztalatok alapján (amelyek az elméleti és tudományos megállapításokkal gyakran ellenkeznek), fenn kell tartanom továbbra is azon véleményem, hogy nagyterjedelmű Randolf-hidak alkalmazását kerüljük, annál inkább, mert tudomásom szerint a berlini fogászati klinikán is teljesen elhagyták éppen a rossz tapasztalatok miatt, amelyeket a Randolf és hasonló sárga pótfémek alkalmazásánál észleltek. * * * 3'
