Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1923-04-01 / 4-6. szám
84 csontatrophiák és paradentosisok kiindulása a csontban, a processus alveolarisban keresendő és a betegség kezdeti stádiumát a processus alveolaris bizonyos részeinek resorptiónak indulása jelzi. Ezzel az alapvető igazsággal, amelyet a tudományos világ immár magáévá tett és elfogadott, a régi elméletek egész sora dőlt meg. így az infectiosus theoria, amelynek ugyan eddigelé is csupán csak sporadikusan akadtak, szószólói (Galippe, Miller, Goadby, Landgraf. Beyer, Koller és Krantz), a mult idők utópiás álmának tekinthetők. Sohasem sikerült a pyorrhoeának specifikus kórokozóját kimutatni és a salvarsandivat már akkor megdőlt, amidőn Seidel kimutatta Beyer „jól gyógyult“ eseteire, hogy azok nem is voltak pyorrhoea alveolarisok s a csont Röntgen-lelete negativ volt. Természetesen a fogkő-elmélet (Sachs jun., Senn, etc.) is megdőltnek tekinthető és úgy az infectiós csíroknak, mint a concrementumoknak a pyorrhoea előidézésében csak secundaer jelentőséget szabad tulajdonítani. Nem téveszthet meg bennünket a pyorrhoeás fogak gingiva-tasakjából ki-« nyomott (Károlyi szerint„kifejt“) jellegzetes sárgás, genyszerű váladék bakteriológiai lelete sem, mert ugyanolyan coccusokat, spirillumokat és spirochaetákat tartalmaz az egészséges fogak nyakán lerakódó puha állomány, sőt sokszor a nyál maga is. Bátor vagyok ezek után a túlterhelés tanának érdemleges ismertetésére rátérni. A fogak fiziológiai funkciója, az étélek felaprózása és szétmorzsolása, a rágás, a fogak munkájának, dynamikai megterhelésének csupán kis része. Ennél sokszorta nagyobb megterhelés a fogak éjszakai összeszorítása, akár hangosan történjék az, csikorgatás formájában, akár pedig hangtalanul, a rágóizmok tónusa következtében. Károlyi szerint minden ember csikorgat, ilyképpen minden ember túlterheli a fogait. Túlterhelés a fogaknak az a megterhelése, amely az egész fogsort, vagy egyes fogcsoportokat az éjszakán át vagy az éjszaka néhány óráján keresztül, az összeszoritás következtében éri. Az éj folyamán rendszerint nemcsak a normális nyugalmi helyzetben szoríttatnak össze a fogak, hanem a nyugalmi helyzetükből kimozdulva, hol az egyik, hol a másik
