Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1923-01-01 / 1-3. szám
52 vesz egyformán részt : az állcsontok sokkal nagyobb mértékben kisebbednek, mint a fogak. íme bemutatom az eddig ismert legrégibb, — millió és annyi évvel ezelőtt élt — emberősünknek, a heidelbergi embernek (homo heidelbergiensis) ránkmaradt állkapcsát. (Bemutatás.) Összes méreteiben óriási, mondhatnám teljesen majomszerű, sőt állcsúcsnélküli, a mi azt jelenti, hogy az artikulált beszéd még fogyatékos volt nála, úgy hogy nem is mondhatná róla senki sem, hogy ez ember maradványa, ha nem tanúskodnának e mellett teljes bizonyossággal a fogak, a melyek minden tekintetben emberiek, nagyságukra vonatkozólag pedig alig múlják felül a mai ember fogainak átlagos nagyságát, mindenesetre beleesnek a mai fognagyságok variatiós körletébe, úgy hogy ez a tizenhat fog az óriási állcsontban pompás, szabályos ívben helyezkedik el, mondhatnám mindegyik fog a maga teljes délcegségében. És most hasonlítsuk össze a heidelbergi ember állkapcsát és fogait a mai emberével. (Bemutatás.) A mai ember állkapcsa körülbelül felényire sorvadt a heidelberginek, a fogai pedig ugyanakkorák, vagy csak valamivel kicsinyebbek. Az állcsontok és fogak ezen nem egyforma, nem együtemű visszafejlődése folytán, az emberi törzsfejlődés menetén okvetlenül be kellett következnie annak az időpontnak, a mikor az adott számú és szélességű fogak nem helyezkedhetnek el szabályos ívben az adott nagyságú állcsontban, hanem csak összezsufoltan. Az történik velük, a mi történik mivelünk pestiekkel, ha ma a villamoson utazunk: a perronon 7 embernek volna helye és 16-an szállnak fel, ott senki sem helyezkedhetik el peckesen, a maga szélességében, hanem összezsufoltan, kisebb átmérőnkkel keresünk elhelyezést, egymásra taposva és dőlve. A ki a nagy torlódásban a szélen áll, az bizony könnyen le is potyoghat. A törzsfejlődés menetén tehát az a helyzet alakult ki, hogy ma már igen sok embernek kicsiny állcsontjai és nagy fogai vannak, a mi szükségképpen fogsorrendellenességre vezet. A természet pedig iparkodik e visszásságot enyhíteni és segít is a bajon a törzsfejlődés folyamán. Emlős ősünknek
