Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1922-01-01 / 1. szám

6 idejében teljesen a tanársegédre volt bízva. Ennek a feladat­nak is mintaszerűen és lelkiismeretesen felelt meg, úgy hogy az a fogorvos-nemzedék, mely az ő kezéből került ki, be­csületére vált a szakmának minden tekintetben. A pontosság, lelkiismeretesség, pedánsság a betegkezelésben, mely Hattyasy-1 oly nagyon jellemezte, ezt beléoltotta tanítványaiba és mint minden jó tanítónak, az volt legnagyobb öröme, ha látta, hogy tanítványai haladnak és boldogulnak. * Hattyasy művészi hajlandóságú ember volt és különö­sen festészettel szeretett foglalkozni. Ennek a tehetségének köszönhető, hogy igen sok taneszközzel : táblákkal, rajzokkal, ábrákkal gyarapította az intézet gyüjteménytárát és evvel jelentékenyen elősegítette a tanítást. Legbecsesebb készítmé­nyei azok a praeparatumok, melyeket a párizsi és st.-louisi kiállítások számára készített az intézet megbízásából. Az anyag három sorozatra oszlik: 1. 52 festett tízszeres nagyí­tású gipszfog, melyek Árkövy Diagnostikája alapján feltün­tetik a fogbél-, a gyökérhártya- és állcsontbántalmak kór­­boncztani és részben kórszövettani képét. Ezt a gyűjteményt egy berlini tanszerczég papirmachéban reprodukálta és ezen a réven számos külföldi fogászati intézet gyüjteménytárát dí­szíti. 2. A második sorozat 24 gipsz-praeparatuma a conser­­vativ fogászat egyik fontos mütéttani mozzanatát: a kavitás alakításának legkülönfélébb eseteit demonstrálja. 3. A har­madik sorozat tíz táblán mutatja be természetes fogak átmet­szetek valamennyi ismeretes gyökértömési eljárást és mint ilyen a maga tökéletességében páratlanul áll az egész világon. Ha a klinika semmi egyebet nem köszönhetne neki, ezekkel egyedül is elévülhetetlen érdemeket szerzett magá­nak a fogászat tanítása körül. Pedig a körülmények, amelyek között ezek a praeparatumok létrejöttek, éppen nem voltak valami nagyon kedvezőek ilyen nagyobbszabású terv kivite­­telére. Arra persze gondolni sem lehetett, hogy az intézetnek amúgy is szűk helyiségeiben lehessen a hónapokra terjedő munkát végrehajtani. Másutt kellett valami helyiséget erre a

Next

/
Oldalképek
Tartalom