Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1922-01-01 / 1. szám

14 Gysi ezen 1908-ban képviselt álláspontját a gyakorlat­ban módosította, a mennyiben észrevette, hogy ezt a szabályt a müfogak felállításánál nem lehet betartani, mert túlnagy metszőfog-túlharapásnál a fogsorok lebillennek, távolabb fekvő forgópontok mellett is. Tehát úgy a túlharapás mértékét, mint a metszők lingvális felületének hajlási szögét a lehető leg­kisebbre vesszük. (L. a gyakorlati részt.) b) Molárisok és praemolárisok helyzeti viszonya. Ha molárisok fölött a felső állcsonton, vagy egy meg­felelő gipszmodellen vízszintesen vonalzót fektetünk, akkor azt fogjuk látni, hogy a bukkális csücskök mélyebben álla­nak, mint a belső, vagyis palatinális csücskök. A természetes fogaknál ez a III. molárison a legkifejezettebb, a II. molá­rison kevésbé. Az I. molárison a külső és belső csücskök egyenlő magasságban vannak ; a praemolárisokon ez a viszony megfordul, vagyis a II. praemolárison a belső csücsök áll mélyebben, az elsőnél kifejezettebben. Ne felejtsük el, hogy a műfogsoron, a hol nem három, hanem csak két molárist pótolunk, a II. és III. természetes moláris helyzetét fogjuk utánozni az I. és II. műmolárissal és a II. praemoláris csücs­keinek állása lesz olyan, mint a természetes I. molárisoké. Az őrlő-fogaknak ezen helyzete magyarázza meg azt, hogy a felső fogív az alsón túl harap, annak daczára, hogy a felső fogmedernyujtvány ive kisebb, mint az alsóé. Gysi a molárisok csücskei dűlésének és helyzetének mérésére egy szögmérőt használ, melynek a 90 fokkal szemben álló alsó középpontján egy kétkarú jelzőmutató van forgathatóan be­erősítve. A nyúlvány szélére merőlegesen fekvő, keskeny fém­lap van erősítve, mely méréskor az ellenoldali hasonnemű molárisra fektethető. A mérés úgy történik, hogy a szögméiő azon pontját állítjuk azon csücskökre vagy élre, a hol a dülés kezdődik, azután a mutatót a dülés síkjába állítva, leolvassuk a nyert szöget. Müfogsorokon, a hol a megfelelő fogak rendszerint egy magasságban vannak, ez az eszköz a rendes hajlási szöget mutatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom